Ennyit költünk gyereknapra

A gyereknapot idén a legtöbb magyar család otthon tölti, és minden második esetben a nagyszülőkkel közösen ünnepel. A REGIO JÁTÉK friss kutatásából továbbá az is kiderül, hogy a szülők jellemzően 6.000 Ft felett vásárolnak játékokat ebben az időszakban, a legkeresettebb ajándékok között pedig a szabadtéri és kreatív játékok, könyvek, kifestők és sporteszközök találhatók meg. A pünkösdi hosszú hétvége idén nem a többnapos utazásról fog szólni.

A magyar családok 87%-a ünnepli a gyereknapot, idén azonban a legtöbb helyen elmaradnak az ilyenkor hagyományos ugrálóváras, arcfestős programok. Május utolsó vasárnapját javarészt ezért (57%) otthon vagy egy, a lakóhelyhez közeli kirándulással töltik (28,5%), illetve állatkertbe mennek (12,5%) – derült ki a REGIO JÁTÉK friss kutatásából. „A gyereknapot minden második család már a nagyszülőkkel együtt fogja ünnepelni, természetesen a megfelelő óvintézkedéseket szem előtt tartva, a megkérdezettek további 15%-a az idősebbek védelme érdekében csak az unokatestvérekkel, keresztszülőkkel vagy barátokkal találkozik, 35%-a viszont semmilyen érintkezést nem tervez egyelőre a szűk családon kívül” – ismertette az eredményeket Gyaraki Dávid, a REGIO JÁTÉK marketingvezetője.

A többség 6.000 Ft felett vásárol gyereknapi ajándékot

A gyereknapi ajándékvásárlás május utolsó hetében kezdődik, de jellemző az is, hogy az ünnepi hétvégén a gyermekkel együtt szerzik be a játékokat a szülők. A játékkereskedő felmérése szerint a legtöbb ünnepelt szabadtéri vagy kreatív játékot, könyvet vagy kifestőt, valamint sporteszközt fog kapni. „Az éves forgalmunk nagyjából 10%-át teszi ki a gyereknap, ebben az időszakban az átlagos kosárértékünk 7.600 Ft. A kutatásunk szerint is legtöbben (32%) több mint 6.000 Ft-ot költenek egy játékra ilyenkor, a válaszadók további 30%-a 4-6.000 Ft közötti, 28%-a 2-4.000 Ft közötti, míg 10%-a 2.000 Ft-nál olcsóbb termékeket keresi. A vásárlási szokásokról elmondható még, hogy gyereknapon inkább több kisebb, semmint egy nagy ajándékkal kedveskednek a szülők gyermeküknek” – tette hozzá Gyaraki Dávid.

Kevesen indulnak hosszabb útra pünkösdkor

Idén május utolsó hétvégéjére esik pünkösd is, ezért három pihenőnappal gazdálkodhatnak a családok. Az ilyenkor szokásos többnapos kikapcsolódások a megkérdezettek 73%-ánál elmaradnak, helyette rokonlátogatást és rövidebb kirándulásokat terveznek a szülők. A legnépszerűbb célpontok a Balaton környéki települések, az Északi-középhegység, Budapest, a Tisza-tó és a Pilis hegység a REGIO JÁTÉK felmérése szerint.

TOP10 játék májusban a REGIO JÁTÉK értékesítési adatai szerint:

1. Diavetítő diafilmmel

2. Csővázas medence

3. Lotti Karotti társasjáték

4. Íjász készlet

5. Ciki-caki labda

6. Rush Hour társasjáték

7. Gyerekhinta

8. Aqua Gelz zselés formakészítő

9. Vitorlázó repülő

10. Elektromos quad

  • Megosztom