Előzés a reklámpiacon

Az idén első alkalommal fordulhat elő, hogy világszerte többet költenek online hirdetésekre, mint tévés reklámokra – derül ki a Zenith előrejelzéséből. A médiaügynökség friss prognózisa szerint a globális reklámpiac az idén 4,4 százalékkal bővülhet.

 

Ebben az évben várhatóan 13 százalékkal nő majd az internetes hirdetési piac a múlt évhez képest és elérheti a 205 milliárd dollárt. Mivel a teljes piachoz képest jóval gyorsabban nő ez a szegmens, ez azt is jelenti, hogy részesedése a teljes reklámtortán belül a tavalyi 34-ről idén már 36,9 százalékra nő. A Zenith elemzése ugyanakkor arra is rámutat, hogy kezd éretté válni az online hirdetési szegmens is, ami a fejlődési ütem csökkenésével jár. Míg 2015-ben még 20, tavaly pedig 17 százalékkal bővült éves összevetésben ez a terület, addig az idei 13 után jövőre már csak 12, 2019-ben pedig 10 százalék körüli fejlődés várható.

 

A televíziós reklámpiac az idén 192 milliárd dolláros lehet, vagyis az internet már megelőzi ezt a szegmenst. A Zenit elemzése arra is rámutatott, hogy néhány éven belül a közösségi médiás hirdetésekre többet költenek majd, mint a nyomtatott sajtóban megjelenőkre. A médiaügynökség előrejelzése szerint ez a helyzet 2019-ben állhat elő, akkor a közösségi médiás reklámpiac 55 milliárd dolláros lehet, míg a print 50 milliárd dollár körül alakulhat világszinten.

 

A Zenith prognózisa szerint az elmúlt években tapasztalt stabil fejlődés folytatódik a globális hirdetési piacon. A társaság előrejelzése alapján a tavalyi 4,6 százalék után idén éves összevetésben 4,4 százalékos fejlődés jöhet, és jövőre is hasonló mértékű bővüléssel számolnak.

  • Megosztom