- Hirdetés -

Elképesztő összeget spórolhatnak a cégek

|

- Hirdetés -

Az egységes uniós adatvédelmi rendszernek köszönhetően akár kétmilliárd eurót is spórolhatnak a vállalkozások. Fél évvel az Európai Unió Általános Adatvédelmi Rendelete, a GDPR alkalmazandóvá válása után hazánkban már folyamatban vannak adatvédelmi hatósági vizsgálatok és eljárások az uniós adatvédelmi jogszabály alapján.

Az EU-s tagországok a GDPR alkalmazásának bevezetéséhez szükséges jogszabályi módosításokat megtették, ugyanakkor eddig egyik tagállam sem fejezte még be az ágazati jogszabályi rendelkezései felülvizsgálatát. A magyar ágazati jogszabályok felülvizsgálata jövő tavasszal várható.

A rendelet kötelezi az adatkezelőket, hogy a tudomásukra jutott adatvédelmi incidenseket legkésőbb 72 órán belül jelentsék a hatóságnak, ugyanakkor nyilvántartást is kell vezetniük ezekről és incidens-elhárítási tervvel is rendelkezniük szükséges. A GDPR előírásainak megfelelően a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) weboldalán már elindult az Adatvédelmi Incidensbejelentő Rendszer, valamint az Adatvédelmi Tisztviselő Bejelentő Rendszer – derült ki a Baker McKenzie és a Joint Venture Szövetség adatvédelmi eseményén.

„A GDPR-átállás óta Magyarországon körülbelül 200 adatvédelmi incidens bejelentése történt, ugyanakkor még nincsenek lezárt ügyek, így konklúziót is korai lenne levonni” – mondta el a rendezvényen dr. Péterfalvi Attila, a NAIH elnöke. Az Európai Unióban összesen több mint 45 000 panasz érkezett, valamint 189 000 incidens bejelentése történt ez idáig. „Az új adatvédelmi rendelet alapján a jogszabályokat nem lehet feltételes módban megfogalmazni, konkrétan el kell dönteni, hogy van-e jogi kötelezettség vagy nincs” – hangsúlyozta dr. Péterfalvi Attila, kiemelve, hogy további jogszabályi deregulációs lépések szükségesek a GDPR és a magyar jog közötti összhang megteremtése érdekében.

„Az ágazati jogszabályok felülvizsgálata folyamatban van, az előterjesztés társadalmi egyeztetése és stratégiai partnerekkel való véleményeztetése megtörtént, melynek keretében az Igazságügyi Minisztérium számos hasznos visszajelzést kapott. Az ágazati jogszabálycsomag parlamenti benyújtása jövő évfebruárjában várható” – hangsúlyozta dr. Salgó László Péter jogszabály-előkészítés összehangolásért és közjogi jogalkotásért felelős helyettes államtitkár. Az egységes adatvédelmi rendszer ellenőrzését az Európai Bizottság végzi, akik jelentős megtakarítást vetítettek előre az uniós cégek számára. Az új rendszernek köszönhetően a 28 jogszabály helyett csupán egyet kell alkalmazniuk a vállalatoknak, amely összesen – az Európai Bizottságnak a rendelet előkészítésekor a tagállamoknak jelzett számításai szerint – hozzávetőlegesen 2 milliárd eurós megtakarítást eredményez.

Raul Rubio, a Baker McKenzie madridi irodájának partnere előadásában az incidenskezeléssel kapcsolatban mutatott be egy rendkívül hatékony módszert az egyes adatvédelmi incidensekkel kapcsolatos kockázatok értékelésére.

Dr. Bereczki Tamás, a Baker McKenzie adatvédelmi szakértője előadásában arra mutatott rá, hogy a GDPR valójában egy adatvédelmi irányítási rendszer álruhában, amit mérni és benchmarkolni lehet, ezáltal számszerűsítve az adatvédelemi megfelelést, valamint az arra fordított vállalati erőforrásokat is.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Ezért nem érdemes otthon őrizgetni a használt mobilokat

Bár látható javulás, a magyarok több mint fele még mindig otthon tárolja használaton kívüli, régi mobiltelefonját – derült ki a Yettel legutóbbi országos, reprezentatív kutatásából. A milliónyi fiókban heverő mobilkészülékből rengeteg értékes anyag újra...

Ismét díjat nyert a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A magyar főváros légikikötője ismét elnyerte a Skytrax „Kelet-Európa legjobb repülőtere” címét a World Airport Awards díjátadón. Az idei már zsinórban a tizenegyedik alkalom, amikor a Budapest Airport az utasok visszajelzése alapján kiérdemelte a...

Hétfőn indul az első közösségi talkshow

Készülj fel az inspiráló beszélgetésekre, hétfőn 21 órakor ugyanis érkezik hazánk első közösségi talkshowja, a Ki vele! A WMN és VIASAT3 közös műsorának két moderátora, Csepelyi Adrienn és Krajnyik Cintia nem félnek megragadni az...

Érdekes játékkal készül a Vivicittára a Szentkirályi

Egyedi módon hívja fel a futók és a látogatók figyelmét a folyadékpótlás fontosságára a Szentkirályi ásványvíz. A Telekom Vivicittá Félmaraton hivatalos hidratációs partnere az április 20-21-én zajló futóünnepen egy 50 négyzetméteres, interaktív hidratációs társasjátékkal...

Akcióban a Disney és a National Geographic

A The Walt Disney Company és a National Geographic egy új, több platformra kiterjedő globális kampányt indít a Föld napja alkalmából. Az Otthonunk nevet viselő kezdeményezés olyan programokat mutat be filmkészítők, történetmesélők közreműködésével, melyek...

Közel félmilliárd forintnyi támogatásról döntött az NFI

Televízió és stream szolgáltatásra készülő filmek gyártásának támogatásáról döntött a Nemzeti Filmintézet (NFI). Az összesen 456,49 millió forintnyi támogatásban részesülő alkotások között szerepel Csehov egyik legismertebb darabjának tévéfilm feldolgozása kiváló szereposztással, valamint a magyar...

Érdekes adatok a magyar cégek hatékonyságáról

A hibrid munkavégzésre hosszabb távon is fel kell készülnünk: a magyar szellemi munkát végzők több mint egyharmada legalább egy-két napot otthonról dolgozik – ez is kiderül Magyarország első országos reprezentatív produktivitás-kutatásából. A megkérdezettek negyede...

Hétvégén ingyen sör várja a bicikliseket

Idén sem maradhat el a szezonnyitó kerékpárosbarát hétvége, amit április 20-21-ére hirdetett meg a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ). A program keretében lehetőség nyílik együtt körbetekerni a Földet a most következő hétvégén. Az eseményhez...

Kiderült, mennyit keresnek a középkorúak

Bár az infláció visszahúzódott, a középkorúak jövedelme nem emelkedett jelentősebben, így érdemben nem változott az anyagi helyzetüket jónak vagy gyengének látók aránya. A K&H biztos jövő felmérés idei első negyedéves eredményei szerint a 30-59...

Óriási sportolói csapattal ünnepel a Samsung

Kevesebb mint 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

A tévé előtt szurkolhatunk a női hoki válogatottnak

A férfi Divízió I/A-s jégkorong-világbajnokság előtt a női nemzeti csapatunk Ausztriában zajló Divízió I/A-s vb-je is képernyőre tűzi a Sport TV és az AMC Mikro Magyarországon. A magyar válogatott komolyan készül a viadalra, és...

Ezért nem érdemes otthon őrizgetni a használt mobilokat

Bár látható javulás, a magyarok több mint fele még mindig otthon tárolja használaton kívüli, régi mobiltelefonját – derült ki a Yettel legutóbbi országos, reprezentatív kutatásából. A milliónyi fiókban heverő mobilkészülékből rengeteg értékes anyag újra...

Ismét díjat nyert a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A magyar főváros légikikötője ismét elnyerte a Skytrax „Kelet-Európa legjobb repülőtere” címét a World Airport Awards díjátadón. Az idei már zsinórban a tizenegyedik alkalom, amikor a Budapest Airport az utasok visszajelzése alapján kiérdemelte a...

Hétfőn indul az első közösségi talkshow

Készülj fel az inspiráló beszélgetésekre, hétfőn 21 órakor ugyanis érkezik hazánk első közösségi talkshowja, a Ki vele! A WMN és VIASAT3 közös műsorának két moderátora, Csepelyi Adrienn és Krajnyik Cintia nem félnek megragadni az...

Érdekes játékkal készül a Vivicittára a Szentkirályi

Egyedi módon hívja fel a futók és a látogatók figyelmét a folyadékpótlás fontosságára a Szentkirályi ásványvíz. A Telekom Vivicittá Félmaraton hivatalos hidratációs partnere az április 20-21-én zajló futóünnepen egy 50 négyzetméteres, interaktív hidratációs társasjátékkal...

Don't Miss

Elképesztő támogatást nyújthat a család – interjú Holló Mártával

Kihívásokat hozhat egy karrierútban a gyerekvállalás, a női szerepek mindennapos megoldása, ebben elképesztő támogatást nyújthat a család, ahogy nálam is történt – mondta el a Marketing&Media magazinnak Holló Márta. A Magyar Telekom vállalati kommunikációs...

Lakatos Zsófia: Soha nem bántam meg, hogy édesanyákat alkalmaztam

Hosszú távon nem lehet sikeres az a cég, amely elveszíti a női energiát és attitűdöt - véli Lakatos Zsófia. Az Emerald PR tulajdonos-ügyvezetője a Marketing&Media magazinnak adott interjúban beszélt arról, hogy mekkora kihívást jelent...

Liptay Gabriella: Nem érdemes „csak” karrierben gondolkozni

Talán nem is érdemes „csak” karrierben gondolkozni, sokkal inkább a kiegyensúlyozott, értelmes célok által meghatározott felelős élet vagy életvezetés lehet a megoldás – véli Liptay Gabriella. A KPMG in Hungary marketing- és kommunikációs igazgatója...

Elképesztő energiákat kell mozgósítanom – interjú Hámori Barbarával

Hiszek abban, hogy férfiak és nők együtt és közösen tudják a legtöbbet kihozni egy adott projektből, ahogy nekünk is szükségünk van az ő férfi energiáikra, másképp gondolkodásukra, úgy nélkülünk nők nélkül egyenesen megállna az...

Csobot Adél: Boldogan forgatnék egy jó napi sorozatban

Amit leginkább a szemem előtt tartok, hogy mindig önazonos legyek – vallja az influenszerkedés kapcsán Csobot Adél. Az mmonline.hu-nak adott interjúban a tavalyi évből a Sztárbox műsorvezetését és egy autentikus tangó-estben való közreműködését emelte...