Elhunyt Sztrapák Ferenc

Életének 66. évében, hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt Sztrapák Ferenc egykori Országgyűlési Képviselő, író, újságíró, tanár.

A több napilap korábbi főszerkesztője 1944. július 18-án született Kiskunhalason. A szegedi bölcsészkar elvégzésével a Bács Kiskun megyei Petőfi Népe című napilapnál kezdte pályafutását 1967-ben, melynek később a vezetője lett. Publikációit kezdetben Géza Ferencként, illetve Halász Ferencként jegyezte. Később a Magyar Sajtó főszerkesztője, a Népszabadság főszerkesztő-helyettese, a Heti Hírhozó alapító főszerkesztője, a TVR- hét szerkesztője, az Axel Springer megyei napilapjainak koordinátora, a Nógrád Megyei Hírlap, majd a Komárom-Esztergom megyei 24 Óra főszerkesztője lett.


Tags:

  • Megosztom