Elhoztuk a büdzsék 95 százalékát – interjú Gulyás Jánossal

Több mint negyedszázada dolgozom a szakmában, de olyat nem nagyon láttam, ami nekünk összejött, hogy volumenét tekintve a 95 százalékát elhoztuk a büdzséknek, amikért elindultunk – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak Gulyás János, a Wavemaker vezérigazgatója. A cégvezető beszélt arról is, hogy milyen stratégiával készülnek a következő évekre

– Mennyire vagy elégedett a tavalyi forgalommal és eredménnyel?

– Teljes mértékben. A Wavemaker csoport tavaly is szépen növekedett. A piaci ügynökségek tekintetében 18 százalék körüli a részesedésünk (RECMA), ami nagyon szép eredmény. Hoztuk a profit céljainkat is, elégedettek voltak a tulajdonosok.

– Mire vagy a legbüszkébb?

– A munkánkra! Sok olyan volt tavaly, aminek köszönhetően az idén rengeteg díjat vettünk át, többek között mi lettünk az év kreatívügynöksége (!) a Hipnózison, Rómában pedig elhoztuk az aranyat a Festival of Media Globalról. Persze nagyon fontos, hogy az ügyfeleink elégedettek a munkánkkal, egyre több területen tudjuk őket segíteni. Nem csak egy jól hangzó mondás a nevünk alatt, hogy média, tartalom, technológia. Nagy büszkeség, hogy tavaly nem „vesztettünk” egy ügyfelet sem, pedig rengeteg partnerünknél volt tender (összesen a forgalmunk 40 százalékán, többek között legnagyobb partnerünknél, a Telekomnál). Emellett nyertünk jó néhány nagy ügyfelet, például a Beiersdorfot, a Molt és a CBA-t. Több mint negyedszázada dolgozom a szakmában, mindig ügynökségi oldalon, de olyat nem nagyon láttam, ami nekünk összejött, hogy volumenét tekintve a 95 százalékát elhoztuk a büdzséknek, amikért elindultunk, legyen szó meglévő vagy újonnan megnyerhető megbízókról. A RECMA nem csupán tavaly, hanem már évek óta minket értékel nemcsak a legnagyobb, hanem minőségi mutatók alapján a legjobb piaci ügynökségnek. Ez is a kollégáimat dicséri.

– Mit vársz az idei évtől?

– Jó év lesz. Dinamikusan bővülünk, köszönhetően egyrészt a fent említett new business sikereknek, másrészt a fogyasztói környezet pozitív hírei is nagyobb költésre sarkallják a hirdetőket.

– Milyen stratégiával lehet megalapozni a következő évet?

– Előre menekülésnek mondanám. Egyrészről a tradicionális feladataink automatizálása a cél, másrészről a magasabb hozzáadott értékű, magasabb tudásigényű és embertől jövő hozzáértést, valamint adatok által vezérelt és inspirált marketing-, illetve kommunikációs kreativitást igénylő feladatok előtérbe helyezése és eladása az ügyfeleknek az, amivel sikeres tud maradni egy nemcsak média-, hanem egyre inkább tanácsadó és kommunikációs ügynökség.

– A munkaerőhiány mennyire érinti az ügynökségeteket?

– Nagyon nehéz jó embereket találni. Mi már lassan 140-en vagyunk a WM csoportban, köszönhetően az elmúlt évek növekedésének, vagyis a HR-kérdés állandóan napirenden van. Olyannyira, hogy folyamatosan képezzük a szakmai utánpótlást a tavaly elindított GroupM Akadémiával.

A teljes interjú a Marketing&Media magazin legújabb számában olvasható.

  • Megosztom