Élen a Google, hátraszorult az Apple

Újabb márkalista látott napvilágot, ezúttal a FutureBrand Index-et tették közzé, és ahogyan azt lassan megszokhatjuk, ebben a rangsorban is a Google végzett az élen. A világ száz legnagyobb piaci értékű cégét a márkaerő alapján rangsoroló felmérésben a korábban a hasonló felméréseket vezető Apple csak a negyedik helyet szerezte meg.

 

A FutureBrand által összeállított lista érdekessége, hogy nem csak a jelenlegi értéket veszi figyelembe, hanem a fogyasztók körében végzett felmérés adatai alapján azt is megbecsüli, hogy mennyire lehet eredményes egy-egy nagy cég a jövőben. A rangsor első három helyén a Google, a Microsoft és a Walt Disney végzett. Az utóbbi vállalat kapcsán érdekesség, hogy piaci értéke alapján csak a 40. a vizsgált társaságok között, így a fogyasztók igencsak pozitívan ítélhették meg a jövőbeni lehetőségeit, hogy ennyire előkelő helyen végzett.

 

Érdekesség ugyanakkor, hogy a piaci értéket tekintve a lista legerősebb cégének számító Apple csak a 4. helyen végzett a FutureBrand Index-en. A korábban a technológiai szektor egyik fő innovátoraként számon tartott vállalat az utóbbi egy-két évben veszített lendületéből és adós maradt a nagy dobással, így érthető, hogy a fogyasztók is szkeptikusabbak a jövőbeni sikerek kapcsán.

 

A lista élmezőnyét egyébként a technológiai vállalkozások uralják, a már említett cégek mellett a Samsung, az Intel és az IBM is befért az első tízbe. Az autógyártókat a Toyota képviseli az elitklubban, a 7. pozíció megszerzésével, míg az FMCG szektort a Johnson&Johnson és az Unilever a 8. és 9. helyen.

  • Megosztom