- Hirdetés -

Eladták a Femcafét

|

- Hirdetés -

Egy luxemburgi üzletember a női site új tulajdonosa. A Femcafét működtető cég tavaly 183 millió forint árbevételt ért el.

Új tulajdonosa van a Femcafét működtető cégnek – tudta meg a 24.hu. A női célcsoportot megszólító site eddig Csereklei Zoltán és Zaránd Attila érdekeltsége volt.

Az új tulajdonos Bessenyei István, aki a 24.hu szerint 2008-ig az akkor még az RTL Magyarország vezérigazgatójaként dolgozó Dirk Gerkensnek, a TV2 jelenlegi vezérigazgatójának is tanácsadója volt.

A Luxemburgban élő Bessenyei ezenkívül kisebbségi tulajdonrésszel rendelkezik a Valton-Sec (Valton Security) nevű őrző-védő biztonsági cégben, miközben a reklám és média világtól sem került messzire, hiszen Hajdú-Sarka Katával közösen alapították és tulajdonolták egészen tavaly tavaszig a Nakama&Partners nevű céget.

A Femcafét a Netrise Hungary Kft. működteti. Üzleti szempontból nagy ugrást jelentett a cég számára az elmúlt év, amikor 183 millió forint nettó árbevételt produkáltak. Ez közel a duplája a 2015-ös 97 millió forintos, és négyszerese a 2014-es 46 millió forintos árbevételüknek.

Ezzel párhuzamosan a cég szolid nyereséget ért el. A 2014-es évet 2,5 millió forint, a 2015-öst 12 millió, a tavalyi évet pedig 11 millió forint adózott eredménnyel zárták.

A Femcafe a DKT adatai szerint az év eddigi részében havi 800 ezer körüli egyedi látogatószámot produkált. A napi átlagos látogatószámuk pedig 80 ezer volt.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Új rekordot állított fel a Yettel

2024. március 26-án több százan doboltak egyszerre Magyarország különböző pontjain, hogy hazai ütősrekordot állítsanak fel. A kísérlet apropóját az adta, hogy 30 éve indította el a Yettel – akkor még Pannon GSM néven –...

Ezek lesznek idén a legmeghatározóbb divattrendek

A Z generáció nem várja meg, hogy a divatipar megszabja mi a menő, hanem megalkotja saját trendjeit. Manapság ezek a trendek a nagy divatmárkákra is hatással vannak, amelyek a Z generáció ízlésvilágához igazítják kollekcióikat....

Új évaddal tér vissza az Adom a napom

Április 15-én hétfőn 20 órakor 3. évadával tér vissza a VIASAT3-ra Magyarország egyik kedvenc élő talkshowja, az Adom a napom. „Mutasd meg a napod, megmondom, ki vagy!” – tartja a műsor kapcsán Geszti Péter,...

Televíziós Újságírók Díja: megvannak az idei nyertesek

Győzteseket hirdettek a Televíziós Újságírók Díja gálaeseményen március 27-én este. A legjobb női műsorvezető Lékai-Kiss Ramóna lett, Till Attila kapta a legjobb férfi műsorvezetőnek járó elismerést, Miklósa Erikát a zsűritag kategóriában díjazták, Sztarenki Dóra...
Szabó Balázs RTL

Az RTL már javában készül a Bajnokok Ligájára

Amikor egyszerre hét meccs lesz egy időpontban, akkor mind a hetet láthatják magyar kommentárral a nézők – mondja a Bajnokok Ligája közvetítések kapcsán Szabó Balázs, az RTL Magyarország tartalmak menedzseléséért felelős vezérigazgató-helyettese. A szakember...

Új vezetőt nevezett ki a Decathlon

A sportszerforgalmazó márka új marketing és brand igazgatója számára nem ismeretlen a terep, bár Herczeg Lilla január 1-jétől tölti be új pozícióját, a Decathlon csapatát viszont már 2012 óta erősíti. A szakember az elmúlt...

Így ünnepli a nők sikereit a Glamour

A GLAMOUR Women of the Year gálát idén immár 15. alkalommal rendezte meg a Ringier Hungary. A díjátadó gála célja a kezdetektől az, hogy a hazai társadalomban nagyobb teret adjon a nők által elért...

Kiberbűnözés – veszélyben az idősek

Az 50–79 éves magyarországi internetezők 97 százaléka napi rendszerességgel használja az internetet. Bár átlagosan mintegy két órát töltenek naponta az interneten, kevesen tartoznak a digitálisan felkészültek közé, ezért jobbára bizalmatlanok és kevésbé tudatosak –...

Elkészült a legbefolyásosabb magyar nők listája

Tizedik alkalommal tette közzé a Forbes a legbefolyásosabb magyar nők listáját. Az üzleti magazin idén is négy kategóriában rangsorolt: közélet, üzlet, média és kultúra, utóbbinak az élén debütált Karikó Katalin Nobel-díjas kutató. Új belépőként...

Nélkülözhetetlen mobilappok húsvétra

Közeleg a húsvét, a szórakozást pedig új szintre lehet emelni pár jópofa, játékos alkalmazásról, legyen szó a gyerkőcök foglalkoztatásáról vagy családi kikapcsolódásról. A HONOR pár olyan androidos alkalmazást szedett össze, amik remekül jönnek majd...
- Hirdetés -