- Hirdetés -

Együttműködik a CUPRA és az FC Barcelona

|

- Hirdetés -

A CUPRA globális szövetséget kötött az FC Barcelonával, hogy annak exkluzív hivatalos autóipari és mobilitási partnerévé váljon, így a SEAT speciális autók részlege a következő öt szezonban a városi labdarúgó klubbal lép szövetségre.

Ez a hagyományos partnerségen túlmutató megállapodás három stratégiai pillérre épül. Az első az, hogy mindkét partner Barcelonából származik, és közös elképzelésük van a város imázsának erősítésére az egész világon. A második pillér az, hogy a két fél törekszik az ifjú tehetségek és az innováció előmozdítására. A harmadszor pedig az, hogy a két márka azonos módon vélekedik a szenvedély, az ambíció és az elhivatottság globális értékeiről.

Ebben a tekintetben a CUPRA és az FC Barcelona közötti szövetség világszerte egyedülálló élményeket teremt rajongói közösségének, és városi mobilitási projektek kidolgozását segíti a Camp Nou stadion körül.

A SEAT elnöke, a CUPRA igazgatóságának elnöke, Luca de Meo valamint az FC Barcelona elnöke, Josep Maria Bartomeu a Camp Nou-ban találkoztak, mielőtt a Barça első hazai mérkőzését játszotta volna a La Liga 2019-2020-ban. „Ez az innovatív szövetség a világ egyik legnagyobb futballklubjával azt mutatja, hogy elkötelezettek vagyunk a CUPRA márka mellett, és a barcelonai mobilitás jövője iránt. Ezenkívül egy olyan univerzális intézménnyel való partneri kapcsolat jött létre a 340 millió fős bázissal rendelkező FC Barcelona, ami támogatni fogja globalizációs stratégiánkat ”- mondta Luca de Meo.

Az FC Barcelona elnöke, Josep Maria Bartomeu kijelentette: „Örömmel tölt el bennünket a CUPRA csatlakozása az FC Barcelona új hivatalos autóipari és mobilitási partnereként. Együtt új útra indulunk, olyan közös értékek alapján, mint a szenvedély, az ambíció és a csapatmunka. Ez egy olyan innovatív szövetség, amely lehetővé teszi számunkra, hogy egyedi élményeket kínáljunk rajongóinknak szerte a világon, és ezen keresztül lehetőséget kapjunk arra is, hogy együttműködjünk a városi mobilitás javítását elősegítő új megoldások kidolgozásában. ”

Különleges partnerség

A kizárólagos hivatalos autóipari és mobilitási partnerség mellett a CUPRA egyike lesz az FC Barcelona globális hivatalos partnereinek. A két márka ugyanazzal a DNS-sel rendelkezik, mivel elképzelésük egybe esik az egyedi stílus és a teljesítmény elismerése terén.

Ez a speciális szövetség magában foglalja a stadion körüli megjelenéseket, valamint a CUPRA VIP box létrehozását a Camp Nou területén az FC Barcelona összes hazai mérkőzésén. A tervek szerint a stadionon kívül egy külön területet alakítanak ki, ahol a Barça rajongók felfedezhetik a CUPRA márkát.

Közös jövőkép

Mindezek mellett a mobilitási ágazaton belüli innováció előmozdítása érdekében a SEAT, a CUPRA és az FC Barcelona együttesen fejlesztenek ki mikro-mobilitási és elektro-mobilitási megoldásokat a Camp Nou környékén. A labdarúgó stadion létesítményei teszt laboratóriumként szolgálnak a barcelonai városi mobilitási projektek számára.

A SEAT & CUPRA és az FC Barcelona közös projektekkel kapcsolatos további részletek hamarosan nyilvánosságra kerülnek.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Új rekordot állított fel a Yettel

2024. március 26-án több százan doboltak egyszerre Magyarország különböző pontjain, hogy hazai ütősrekordot állítsanak fel. A kísérlet apropóját az adta, hogy 30 éve indította el a Yettel – akkor még Pannon GSM néven –...

Ezek lesznek idén a legmeghatározóbb divattrendek

A Z generáció nem várja meg, hogy a divatipar megszabja mi a menő, hanem megalkotja saját trendjeit. Manapság ezek a trendek a nagy divatmárkákra is hatással vannak, amelyek a Z generáció ízlésvilágához igazítják kollekcióikat....

Új évaddal tér vissza az Adom a napom

Április 15-én hétfőn 20 órakor 3. évadával tér vissza a VIASAT3-ra Magyarország egyik kedvenc élő talkshowja, az Adom a napom. „Mutasd meg a napod, megmondom, ki vagy!” – tartja a műsor kapcsán Geszti Péter,...

Televíziós Újságírók Díja: megvannak az idei nyertesek

Győzteseket hirdettek a Televíziós Újságírók Díja gálaeseményen március 27-én este. A legjobb női műsorvezető Lékai-Kiss Ramóna lett, Till Attila kapta a legjobb férfi műsorvezetőnek járó elismerést, Miklósa Erikát a zsűritag kategóriában díjazták, Sztarenki Dóra...
Szabó Balázs RTL

Az RTL már javában készül a Bajnokok Ligájára

Amikor egyszerre hét meccs lesz egy időpontban, akkor mind a hetet láthatják magyar kommentárral a nézők – mondja a Bajnokok Ligája közvetítések kapcsán Szabó Balázs, az RTL Magyarország tartalmak menedzseléséért felelős vezérigazgató-helyettese. A szakember...

Új vezetőt nevezett ki a Decathlon

A sportszerforgalmazó márka új marketing és brand igazgatója számára nem ismeretlen a terep, bár Herczeg Lilla január 1-jétől tölti be új pozícióját, a Decathlon csapatát viszont már 2012 óta erősíti. A szakember az elmúlt...

Így ünnepli a nők sikereit a Glamour

A GLAMOUR Women of the Year gálát idén immár 15. alkalommal rendezte meg a Ringier Hungary. A díjátadó gála célja a kezdetektől az, hogy a hazai társadalomban nagyobb teret adjon a nők által elért...

Kiberbűnözés – veszélyben az idősek

Az 50–79 éves magyarországi internetezők 97 százaléka napi rendszerességgel használja az internetet. Bár átlagosan mintegy két órát töltenek naponta az interneten, kevesen tartoznak a digitálisan felkészültek közé, ezért jobbára bizalmatlanok és kevésbé tudatosak –...

Elkészült a legbefolyásosabb magyar nők listája

Tizedik alkalommal tette közzé a Forbes a legbefolyásosabb magyar nők listáját. Az üzleti magazin idén is négy kategóriában rangsorolt: közélet, üzlet, média és kultúra, utóbbinak az élén debütált Karikó Katalin Nobel-díjas kutató. Új belépőként...

Nélkülözhetetlen mobilappok húsvétra

Közeleg a húsvét, a szórakozást pedig új szintre lehet emelni pár jópofa, játékos alkalmazásról, legyen szó a gyerkőcök foglalkoztatásáról vagy családi kikapcsolódásról. A HONOR pár olyan androidos alkalmazást szedett össze, amik remekül jönnek majd...
- Hirdetés -