Egyetlen tervezett műsor sem marad el az RTL-nél

Ősszel nem marad el egyetlen tervezett, saját gyártású műsor sem az RTL Magyarországnál a koronavírus-járvány miatt – nyilatkozta Kolosi Péter. A ValóVilág hamarosan jelentkező 10. évadának szereplői pedig már egy hete karanténban vannak.

A tavaszi első hullám miatt még le kellett mondania az RTL-nek a Survivor és az X-Faktor idei évadáról, a járványhelyzet miatt nyáron átalakított terveket viszont már meg tudják valósítani – írja közleményében a társaság.

“Ősszel már egyetlen tervezett műsor sem marad el. A fokozódó járványhelyzet és a korlátozások csak megnehezítik, de nem teszik lehetetlenné a forgatásokat. Az állandó változások közepette így legalább egy dolog biztos marad a nézőink életében: az RTL Magyarország továbbra is hiteles tájékoztatást és tartalmas szórakoztatást nyújt a számukra” – fogalmazott Kolosi Péter, a cég programigazgatója a következő időszakban képernyőre kerülő, saját gyártású műsorokkal kapcsolatban.

A szakember szerint az új televíziós évad sokak által várt produkciói két főbb csoportba sorolhatók. Az elsőbe azok a műsorok tartoznak, amelyek már “dobozban” vannak, így a járványhelyzet további alakulása nem befolyásolja az elkészítésüket, a másodikba pedig azok, amelyek gyártása még folyamatban van. A pandémia hatására természetesen mindkét esetben szükség volt változtatásokra. Míg azoknak a produkcióknak az esetében, amelyek gyártása még a második hullám előtti időszakban befejeződött, elsősorban a műsorra tűzésük és a sugárzásuk időpontján módosított a csatorna, addig a most forgó produkcióknál az előírtnál is szigorúbb egészségbiztonsági szabályok bevezetéséről döntöttek.

Az előbbire példa a szombatonként nagy sikerrel játszott Apatigris című hazai fejlesztésű sorozat, amely a tavaszi premiert követően végül csak most ősszel került a képernyőre, az utóbbira pedig a Drága örökösök alkotóinak új napi sorozata, a Keresztanyu. Az élőben közvetített Való Világ, amelynek az idei lesz a jubileumi, 10. évada, és a Friderikusz Sándor visszatérését jelentő Életünk története, amelynek forgatását – épp a vírusfertőzések miatt – korábban le kellett állítani egy időre, nemrég azonban ennél a produkciónál is újrakezdődhetett a munka.

“Nagyon fontos, hogy a villába biztosan csak egészséges játékosok költözzenek”, mondta el Kolosi Péter a Való Világ új részeire utalva. „A beköltözők már egy hete karanténban vannak, ez idő alatt természetesen tesztelték őket és a beköltözés előtt még egyszer tesztelni fogják. Utána – a kiesésükig – Magyarország legbiztonságosabb helyén lesznek, így minden okunk megvan bízni abban, hogy a Való világ 10. lesz a magyar televíziós piac legstabilabb élő műsora.”

A korábban befejezett produkciók közé tartozik a magyar fiatalok kedvenc showműsora, az Álarcos énekes, amelynek forgatása már hetekkel ezelőtt véget ért, így az egymásra épülő epizódokat vasárnap esténként – a kijárási korlátozásoktól függetlenül is – el tudják juttatni a nézőkhöz. Hasonló a helyzet A Konyhafőnök VIP-val, amely nagyon erősen kezdett: ma ez a hétköznap esték legnépszerűbb műsora a haza televíziós kínálatban.

A Híradó, a Fókusz és a heti magazinok; Fókusz Plusz, Házon kívül, XXI.század fennakadás nélkül készülnek. Az újságírók, es a műsorok más alkotói a biztonsági szabályok maximális figyelembevételével dolgoznak.

  • Megosztom