Egy hétig sem maradt az Index vezérigazgatója

Lemondott az Index.hu Zrt. múlt héten kinevezett vezérigazgatója, Ződi Zsolt, döntését azzal indokolta, hogy a szükséges változtatások véghez vitele túl nagy feladat számára. A cég a mai naptól vezérigazgató nélkül működik.

Az Index korábbi vezérigazgatója, Pusztay András június 23-án mondott le posztjáról, helyét Bodolai László, a céget birtokló Magyar Fejlődésért Alapítvány kuratóriumának elnöke kérésére Ződi Zsolt jogász vette át. Ződi lemondásáról Bodolai közleményben tájékoztatta a nyilvánosságot.

Ződi Zsolt a távozása indoklásául azt írta, hogy „miután megismertem a cég pénzügyi helyzetét, arra jutottam, hogy egy ekkora szervezetre vonatkozó változtatások véghez vitele túl nagy feladat számomra”. Hozzátette azt is, hogy sajnálja, ha esetleg Bodolai Lászlót ezzel most nehéz helyzetbe hozta – olvasható az Index beszámolójában.

Bodolai László a közleményben azt írta, hogy vezérigazgató nélkül, de továbbra is zavartalanul működik az Index. Jelezte azt is, hogy a cég pénzügyi helyzete kapcsán igyekeznek tartós megoldást találni a fennálló cash-flow problémára, hozzátéve, hogy ez nincs hatással az Index napi működésére, a lap független tartalomgyártására.

Az Index körüli zavaros helyzetet jól érzékelteti, hogy a szerkesztőség munkatársai a portálon közölt írásuk szerint ugyanakkor értesült a múlt héten kinevezett vezérigazgató lemondásáról, amikor a sajtó többi része, vagyis amikor Bodolai László kiküldte közleményét.

Az Index körül a múlt héten forrósodott fel a helyzet, amikor egy, a portál működését teljesen átalakító elképzelés került nyilvánosságra és a szerkesztőség a függetlenségi barométert „Veszélyben” lévőre állította. A főszerkesztő Dull Szabolcs távozott az igazgatóságból és lemondott az eddigi vezérigazgató, Pusztay András.

  • Megosztom