- Hirdetés -

E-autózásban a németek előzték az amerikaiakat

|

- Hirdetés -

Németország tavaly megelőzte az Egyesült Államokat az elektromos és a plugin hibrid autók eladása terén és a második helyre jött fel Kína után.

A baden-württembergi napenergia és hidrogén kutató központ (ZSW) által kedden nyilvánosságra hozott tanulmány szerint 395 ezer ilyen új autót regisztráltak Németországban, ami 264 százalékkal több a 2019. évinél. Tavaly a harmadik helyre csúszott vissza az előző évi másodikról az Egyesült Államok, ahol 2020-ban 322 ezer új elektromos és a plugin hibrid autót adtak el – írja beszámolójában az MTI.

Tavaly egyetlen más ország sem lépte át a 200 ezres eladási határt, így például Franciaországban 195 ezer, Nagy-Britanniában 175 ezer, Norvégiában pedig 108 ezer ilyen új járművet értékesítettek.

Az elektromos és a plugin hibrid autók messze legnagyobb piaca tavaly is Kína volt 1 millió 250 ezer új autó eladásával, ami mintegy harmada a világon értékesített 3 millió 180 ezernek. Tavaly a kínai piac ugyanakkor csak 3 százalékkal bővült, míg a globális 38 százalékkal nőtt.

A Volkswagen és a BMW tavaly a világ öt legnagyobb elektromosautó-gyártói között volt. A Volkswagen 422 ezer autóval a második, a BMW 193 ezer autóval pedig a negyedik lett a listán, amelyet a Tesla vezet csaknem 500 ezer elektromos autó előállításával.

A múlt év végén 10 millió 900 ezer elektromos és plugin hibrid autó közlekedett a világon, ennek mintegy a fele, 5 millió Kínában, 1 millió 770 ezer az Egyesült Államokban és 569 ezer Németországban.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Új rekordot állított fel a Yettel

2024. március 26-án több százan doboltak egyszerre Magyarország különböző pontjain, hogy hazai ütősrekordot állítsanak fel. A kísérlet apropóját az adta, hogy 30 éve indította el a Yettel – akkor még Pannon GSM néven –...

Ezek lesznek idén a legmeghatározóbb divattrendek

A Z generáció nem várja meg, hogy a divatipar megszabja mi a menő, hanem megalkotja saját trendjeit. Manapság ezek a trendek a nagy divatmárkákra is hatással vannak, amelyek a Z generáció ízlésvilágához igazítják kollekcióikat....

Új évaddal tér vissza az Adom a napom

Április 15-én hétfőn 20 órakor 3. évadával tér vissza a VIASAT3-ra Magyarország egyik kedvenc élő talkshowja, az Adom a napom. „Mutasd meg a napod, megmondom, ki vagy!” – tartja a műsor kapcsán Geszti Péter,...

Televíziós Újságírók Díja: megvannak az idei nyertesek

Győzteseket hirdettek a Televíziós Újságírók Díja gálaeseményen március 27-én este. A legjobb női műsorvezető Lékai-Kiss Ramóna lett, Till Attila kapta a legjobb férfi műsorvezetőnek járó elismerést, Miklósa Erikát a zsűritag kategóriában díjazták, Sztarenki Dóra...
Szabó Balázs RTL

Az RTL már javában készül a Bajnokok Ligájára

Amikor egyszerre hét meccs lesz egy időpontban, akkor mind a hetet láthatják magyar kommentárral a nézők – mondja a Bajnokok Ligája közvetítések kapcsán Szabó Balázs, az RTL Magyarország tartalmak menedzseléséért felelős vezérigazgató-helyettese. A szakember...

Új vezetőt nevezett ki a Decathlon

A sportszerforgalmazó márka új marketing és brand igazgatója számára nem ismeretlen a terep, bár Herczeg Lilla január 1-jétől tölti be új pozícióját, a Decathlon csapatát viszont már 2012 óta erősíti. A szakember az elmúlt...

Így ünnepli a nők sikereit a Glamour

A GLAMOUR Women of the Year gálát idén immár 15. alkalommal rendezte meg a Ringier Hungary. A díjátadó gála célja a kezdetektől az, hogy a hazai társadalomban nagyobb teret adjon a nők által elért...

Kiberbűnözés – veszélyben az idősek

Az 50–79 éves magyarországi internetezők 97 százaléka napi rendszerességgel használja az internetet. Bár átlagosan mintegy két órát töltenek naponta az interneten, kevesen tartoznak a digitálisan felkészültek közé, ezért jobbára bizalmatlanok és kevésbé tudatosak –...

Elkészült a legbefolyásosabb magyar nők listája

Tizedik alkalommal tette közzé a Forbes a legbefolyásosabb magyar nők listáját. Az üzleti magazin idén is négy kategóriában rangsorolt: közélet, üzlet, média és kultúra, utóbbinak az élén debütált Karikó Katalin Nobel-díjas kutató. Új belépőként...

Nélkülözhetetlen mobilappok húsvétra

Közeleg a húsvét, a szórakozást pedig új szintre lehet emelni pár jópofa, játékos alkalmazásról, legyen szó a gyerkőcök foglalkoztatásáról vagy családi kikapcsolódásról. A HONOR pár olyan androidos alkalmazást szedett össze, amik remekül jönnek majd...
- Hirdetés -