Durva károkat okozott az időjárás

Januárban közel 850 meteorológiai kárt jelentettek az Aegon Magyarország ügyfelei, a becsült kárösszeg meghaladja a 71 millió forintot. A biztosító olyan károkat is megtérít, amelyekre első pillanatban nem is gondolnánk, ezért érdemes figyelnünk lakásbiztosításunkra.

 

Az idei tél alaposan próbára teszi a tűrőképességünket, az extrém hideg mellett többször keserítette meg ónos eső is a közlekedők életét. A piacvezető lakásbiztosítóhoz 2017 januárjában közel 850 bejelentés érkezett időjárás okozta károkról, a becsült kárösszeg több mint 71 millió forint. A legtöbb kárt Borsod megyében jelentették (111 db), míg Szabolcsból 109 bejelentés érkezett, a fővárosból pedig 88 darab.

 

A januári károk jelentős része vihar okozta kár volt (670 db), ezt követi a hónyomás/ónos eső (149 db) és a jégverés (21 db) okozta kár.

 

A napok óta tartó ónos eső és havazás nyomán még folyik a károk összesítése, de érdemes megemlíteni, hogy az áramszünet következtében a leolvadó hűtőkben és fagyasztókban megromló ételekről is érkezett bejelentés a biztosítóhoz (11 db).

 

A károkat érvényes lakásbiztosítás alapján a biztosító megtéríti, így például az épületre dőlő fa vagy letört ág által okozott károkat, illetve több módozat téríti a 8 órán túli áramkimaradásból származó fagyasztott élelmiszer megromlásával keletkezett károkat is.

 

A gépjárművekben a leszakadó, letörő faágak által okozott károkat kizárólag CASCO biztosítás alapján tudja a biztosító megtéríteni.

 

Télen is érdemes mindig figyelni a meteorológiai szolgálat jelentéseit, előrejelzéseit, és felkészülni a várható időjárásra, hiszen az ónos eső, a hirtelen leeső nagymennyiségű hó komoly fennakadásokat okozhat a közlekedésben. Az Útinform oldalain a közlekedései információkról kaphatunk friss információkat.

 

A katasztrófavédelem, a meteorológiai szolgálat és a helyi önkormányzat oldalain érdemes figyelni a híreket, hiszen itt a legfontosabb híreket és tanácsokat is összegyűjtik a hivatalos szervek, Emellett pedig jótanácsokkal, hasznos tippekkel is segítik a lakosságot, valamit feltüntetik a hívószámokat, ahol baj esetén segítséget lehet kérni.

  • Megosztom