Drámai helyzet a tabletek piacán

A tavalyi jelentős visszaesés után idén újabb csökkenéssel számolhatnak a táblagépek gyártói, az IDC előrejelzése szerint közel 6 százalékkal eshet vissza az eladott készülékek száma. A reményt a hibrid, csatlakoztatható billentyűzettel is rendelkező eszközök jelenthetik a piaci szereplők számára, amelyek iránt a következő években ugrásszerűen megnő a kereslet.

 

Az idén várhatóan 195 millió táblagépet adnak el világszerte, ez 5,9 százalékos visszaesést jelentene 2015-höz képest – derül ki az IDC előrejelzéséből. A piackutató elemzése szerint a következő években megállhat a csökkenés ebben a szegmensben sőt, lassú növekedés is megindulhat, elsősorban a 2in1 készülékeknek köszönhetően.

 

A múlt év végén több nagy gyártó is a személyi számítógépek kapacitásával vetélkedő, ugyanakkor könnyebb gépeket mutatott be, így az Apple, a Microsoft és a Samsung is elindult ebbe az irányba. Az idei barcelonai Mobile World Congress-en pedig újabb cégek, az Alcatel és a Huawei csatlakozott ehhez a trendhez. A csatlakoztatható billentyűzettel ellátott, jellemzően Windows operációs rendszert futtató tabletek forgalma a tavalyi 16,6 millióról 2020-ra 63,8 millióra nőhet az IDC prognózisa szerint.

 

A Windows előretörése ezeknél a készülékeknél különösen az Androidot érintheti majd kellemetlenül. Az IDC várakozásai szerint 2020-ra a 2in1 tabletek közel háromnegyedén fut majd a Microsoft operációs rendszere, 18,1 százalékán Android és mindössze 7,3 százalékán az Apple iOS megoldása.

  • Megosztom