Doppingbotrány: elege lett az Adidasnak

Felmondta a Nemzetközi Atlétikai Szövetséggel (IAAF) kötött szponzori megállapodását az Adidas, a német sportszergyártó lépését a múlt év végén kirobbant doppingbotrány, illetve az IAAF-en belül feltárt korrupció indokolhatta. A BBC szerint évente 8 millió dollárt bukik a szervezet.

 

Az Adidas még 2008-ban kötött 11 éves szponzori megállapodást az IAAF-fel, amelynek értelmében mintegy 33 dollárral támogatták volna a szervezetet. A BBC szerint azonban az egyéb juttatásokkal együtt a teljes szponzorációs összeg ennél jóval nagyobb lehetett, és elérhette az évenkénti 8 millió dollárt. Ez egyben azt is jelenti, hogy az Adidas mostani döntésével mintegy 32 millió dollártól esik el az atlétikai szövetség.

 

Az IAAF körüli botrány tavaly novemberben kezdődött, amikor a Doppingellenes Világügynökség (WADA) nyilvánosságra hozta jelentését, amely szerint Oroszországban államilag szervezetten doppingolták a sportolókat, illegálisan befolyásolva ezzel világversenyek és olimpiák eredményét.

 

Ezt követően egy független vizsgálóbizottság állt fel, amelynek idén januárban nyilvánosságra hozott jelentéséből kiderült, hogy a korrupció teljesen behálózta a szervezetet.

  • Megosztom