Díjazták a Samsungot

A Samsung Electronics nyerte el 2016 legkreatívabb hirdetője díját a Cannes Lions nemzetközi kreatívfesztiválon, a világ vezető kommunikációs szakembereinek és hirdetőinek legrangosabb összejövetelén. „Az év kreatív hirdetője” díjat azok a vállalatok nyerhetik el, amelyek az adott évben a leginkább kreatív és jelentőségteljes lépéseket tették a marketing területén.

 

Terry Savage, a Lions Festivals elnöke elmondta: „Ha akár csak a Samsung elmúlt éves Cannes Lions fesztiválon aratott győzelmeit nézzük, akkor is feltűnő a díjak sokfélesége, ami jól példázza a Samsung átfogó kreatív szemléletét. Széles körben, így az egészségügyi kommunikáció, a szakmai, valamint a márkához köthető tartalmak területén is kimagaslót nyújt, ugyancsak érdemes az iparágformáló ötletekért járó Titanium Lion díj elnyerésére is.”

 

A Samsung az évek során folyamatosan finomította marketingszemléletét egy olyan fogyasztóközpontú stratégia felé, amely középpontjában az áll, hogy termékei és azok technológiája miként teremtenek értéket a felhasználók számára. A Samsung 2015-ben bonyolította le többek között az autista gyermekekért folytatott „Look at Me”, a közúti biztonságot szolgáló „Safety Truck”, a sportolókat előtérbe helyező „Every Day is Day One” és a kiskereskedelmi fogyasztói élmény fokozását szolgáló „Center Stage” kampányát. A rangos elismerések elnyerése érdekében a Samsung olyan világszínvonalú kreatív ügynökségekkel működött együtt, mint például a Cheil Worldwide, a Leo Burnett vagy a 72&Sunny.

 

„Hiszünk abban, hogy innovációink lehetőséget kínálnak az embereknek, hogy elérjék a céljaikat és merjenek nagyot álmodni” – mondta el Moonsoo Kim, a Samsung Electronics Global Marketing központjának ügyvezető alelnöke. „A Samsungnál minden marketingtevékenységünk jól tükrözi azt a központi filozófiánkat, hogy egy gazdagabb életet tegyünk lehetővé a felhasználóink számára.”

 

A 63. nemzetközi kreatívfesztiválon azért gyűlnek össze a világ vállalatai, hogy a sokféle kategóriában összemérjék a hirdetések és reklámok területén, illetve a marketingkampányokban nyújtott kreatív teljesítményüket. A franciaországi Cannes-ban évente megrendezett esemény idén több mint 95 ország 15 000 résztvevőjével zajlik majd 2016. június 18. és 25. között.

  • Megosztom