Díjazták a pr-szakma legjobbjait

Rekordszámú nevezés érkezett ebben az évben a Magyar Public Relations Szövetség 2012 óta évente meghirdetett Sándor Imre PR-díjára. Idén tizenegy pályázó összesen huszonhat projektje indult a versenyen. Húsz pályamunka jutott shortlistre, és ezek közül hét – egy hírnévmenedzsment és hat kommunikációs kampány – érdemelte ki a Sándor Imre PR-díjat.

 

A díjjal, melynek névadója Sándor Imre (1933-2007), a hazai kommunikációs iparág egyik elméleti megalapozója, professzor emeritus, a Corvinus Egyetem Média, Marketingkommunikáció és Telekommunikáció Tanszékének korábbi vezetője, az MPRSz a pr-szakma legjobb munkáit ismeri el.

 

Az öttagú szakmai zsűri az értékelés eredményét egyforma súllyal meghatározó öt szempont szerint értékelte a pályázatokat: a szakmai eszköztár kiválasztása, a kommunikációs üzenetek megfogalmazása, az újszerűség, a megvalósítás gondossága és az eredmények bemutatása. A zsűri döntése alapján összesen 20 projekt került shortlistre hírnévmenedzsment és kommunikációs kampány kategóriában.

„A zsűri egységes volt a díjak odaítélése során, melynek alapján 2015-ben összesen 6 pályázó 7 projektje kapta meg a Sándor Imre PR-Díjat. Üdvözlendő, hogy a pályázatok száma alapján évről-évre népszerűbb szakmai megmérettetésről van szó, mely azt mutatja, hogy a PR továbbra is kiemelt terület a vállalatok, szervezetek kommunikációs aktivitása során” – foglalta össze a zsűri értékelését R. Kovács Dániel, a Sándor Imre PR-díj zsűri elnöke, az MPRSZ elnökségi tagja, a Front Page Communications ügyvezetője. A zsűri tagja volt még Bodó Teodóra, a Provident Pénzügyi Zrt. vállalati és kormányzati kapcsolatok igazgatóságának vezetője, Egyházi Nikoletta, az E.ON Hungária Zrt. vállalati kommunikációs vezetője, Román Balázs, a Kreatív főszerkesztője, Török Diána, a Médiapiac főszerkesztője.

Díjazottak – Sándor Imre PR-díj 2015 (a kategóriákon belül ABC sorrendben)

 

Hírnévmenedzsment kategória

Az Apollo Tyres magyarországi piacra lépésének kommunikációja

Pályázó: Avantgarde Public Relations Kft.

 

Kommunikációs kampány kategória

Autistic Art: Egy nonprofit márka piaci bevezetése

Pályázó: LA Communications

(Megjegyzés: eredetileg Hírnévmenedzsment kategóriában érkezett a pályázat, de a zsűri úgy határozott, hogy átsorolja kommunikációs kampány kategóriába)

Domestos, a fertőtlenítés csodái

Pályázó: Uniomedia – PHD HUNGARY

Honor mobiltelefonok bevezetése Magyarországon

Pályázó: PS:PRovocative

Minden perc értékes! – A Magyar Hospice Alapítvány 1%-os kampánya

Pályázó: SAKKOM Interaktív Kft.

#mutimiteszel, #mutimitiszol, #mutimitcsinalsz! Elkészült az első Magyar Instagram Körkép

Pályázó: SAKKOM Interaktív Kft.

NNG SZülinApp

Pályázó: Café PR – NNG

Partnerügynökségek a projekt megvalósítása során: Core Digital, Benedict & Helfer

 

 

  • Megosztom