Díjazták a fiatal vezetőket

Egy polihisztor kórházi főmérnök, egy innovatív szoftverfejlesztő cég alapítója, egy szemtelenül fiatal, többszörös díjnyertes team lead és egy multinacionális vállalat osztályvezetője, aki a mai napig a családi szőlőültetvényből merít inspirációt. A korábbi évekhez hasonlóan idén is színes háttérrel pályáztak a hazai, 40 év alatti vezetők az Év Fiatal Vezetője díjra. A győztes mellett a rengeteg beérkezett pályázatnak köszönhetően a szervező Coaching Team kategóriagyőzteseket is hirdetett.

Az idei győztes Varga Vivien 10 év alatt, szinte a semmiből építette fel itthon egyedülálló vállalkozását. A Stilianos Babauszoda Franchise ügyvezető igazgatója nemcsak egy, kifejezetten babák igényeire fejlesztett környezetet épített fel, hanem még saját, SHD módszernek nevezett komplex vízi fejlesztést is létrehozott, mely segíti a mozgás és a kognitív funkciók helyes fejlődését, biztosítva a gyerekek vízbiztonságát. Varga részben elkötelezettségének, a folyamatos önképzésnek tudja be vállalkozása eddigi sikereit (hivatását 3. gyerekének tartja), emellett viszont kiemelt figyelmet fordít csapata visszajelzéseire is. A pályázatra is legfőképp azért jelentkezett, hogy így is visszacsatolást nyerjen vezetői képességeiről, a fejlesztendő területekről.

“Még azelőtt, hogy ebbe belevágtam, már tartottam babaúszás foglalkozásokat. Egy fogyatékos kisfiúval való találkozás döbbentett rá arra, hogy mennyiben másként is lehet és kell ezt csinálni. Nekem a gyerekek fejlődésének segítése jelenti a fő motivációt, az, hogy ez általunk valósulhat meg és így részesei lehetünk annak, amit ők majd elérnek az életben. Lényegtelen, hogy ez “csak” annyi, hogy képes mellúszásban úszni, ki tud kapaszkodni a medence szélére vagy épp könnyebben lesz képes az írás-olvasás elsajátítására” – mondta el Varga Vivien a csütörtökön, a HR Fest Lupán rendezett díjátadón.

A KKV kategória 1. helyezettje, Dr. Ráth István több évre visszanyúló komoly kutatói háttér után az IncQuery Labs Kft. társalapításával egy szoftverfejlesztő kisvállalkozást hozott létre, hogy elősegítse az innovatív kutatói ötletek gyors megvalósulását és beépítését a napi gyakorlatba. Lukács Edit, a Multinacionális cég kategória 1. helyezettje az E. ON Hungária Zrt. Lean-Agilis Projekttámogatás Osztályvezetőjeként munkája során mindig a családi szőlőgazdálkodásban tanultakból, az ún. “gazdaszemléletből” merített: vezetőként egyesíti a hosszútávú gondolkodást, gondoskodást és bevonást, az embert tartva a vállalat legfőbb értékének.

Polgár Tamás a sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház főmérnök-műszaki osztályvezetője, egyúttal az Állami kategória 1. helyezettje munkájában a fenntartható fejlődés elkötelezettje, a magánéletben viszont igazi polihisztor: Kaleidoszkóp-díjas költő, ikonokat fest, sommelier tanfolyamot végzett, emellett gépjárművezető-szakoktató és lelkes sportember is. Hrubi Csilla, a Microsoft Magyarország Sell-With Partner Team Leadje pedig mindössze 33 éves, de kivételes vezetői tehetségének köszönhetően szakmai díjak egész sorával rendelkezik, amit a Női kategória 1. helyezettjeként épp most bővített is. A zsűri véleménye alapján Hrubi magas fokú tudatossága, önismereti munkába tett energiája és hite példa értékű minden női vezető számára, aki hitelesen, nőként, női mivoltával boldogulni kíván az üzleti, férfias világban.

Különdíjban részesültek továbbá Multinacionális cég kategóriában: Nemes Róbert (Telenor Magyarország Zrt.), Balogh Zsolt (Liferay Hungary Zrt.), Buzga Viktor (Erste Bank Hungary Zrt.) és KKV kategóriában Gergina Szabolcs (Humán-Társ Személyzeti Kft.).

Az elbírálás során idén az is fontos szempont volt, ki hogyan és milyen hatékonyan reagált a COVID helyzetre. A Magyarországon egyedülálló díj azokat a vezetőket emeli ki, akik 40 éves koruk előtt kiemelkedő eredményeket értek el szakmájukban. Évről-évre szinte bárki jelentkezhet, dolgozzon akár multinacionális cégek, kkv-k, nonprofit vagy akár állami szervezetek berkeiben. A zsűriben olyan szakmai nagyágyúk ülnek, mint Gerendai Károly, üzletember, kultúraszervező, a Sziget Fesztivál alapítója vagy épp Blaskó Nikolett az ACG Budapest tulajdonos-ügyvezetője.

  • Megosztom