Díjazták a fenntartható vállalatokat

Idén 12. alkalommal osztották ki a HBLF Üzleti Élet a Környezetért díjakat – a környezetvédelemben és a fenntarthatóságban példaértékű tevékenységet folytató vállalatok elismerésére idén 5 kategóriában hirdettet győztest a szakmai zsűri.

A Coca-Cola HBC Magyarország Kft. – menedzsment, a MOL Nyrt. – termék, a Hamburger Hungária Kft. – folyamatok, a Water&Soil Kft. – nemzetközi üzleti együttműködés, a Shell Hungary ZRt. – üzleti élet és fenntartható oktatás kategóriában nyerték a HBLF Üzleti Élet a Környezetért Díj 2019. évi pályázatát.

A díjakat Czakó Borbála, a HBLF elnöke és Prof. Dr. Bándi Gyula, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettes adta át a zsűri nevében.

A díjazottak a környezetvédelem érdekében konkrét projektet valósítottak meg az elmúlt években, mely egy hosszú távú folyamat részegysége is lehetett, amennyiben elkülönített eredménye kimutatható volt.

A pályázatokat tartalmilag a következő témakörökbe nyújthatták be:

– Menedzsment: Olyan vállalat, amelynek kiemelkedő küldetése és jövőképe lehetővé teszi, hogy folyamatosan javítsa eredményeit a fenntartható fejlődés szempontjai szerint.

– Termék: Olyan termék vagy szolgáltatás kifejlesztése, amely kimagasló módon járul hozzá a fenntartható fejlődéshez.

– Folyamatok: Gyártási technológia fejlesztése a fenntarthatósági szempontok maximális teljesítése mellett.

– Nemzetközi üzleti együttműködés: Olyan fenntartható fejlődést elősegítő üzleti együttműködés, mely célja technológia transzfer, környezetvédelem, termék- vagy szolgáltatásfejlesztés, munkakörülmények fejlesztése fejlődő országok vállalataival, civil szervezeteivel vagy tudományos szektorával.

– Üzleti élet és a fenntartható oktatás: különdíj annak a vállalatnak , amelyik a fenti kategóriában kialakított megoldásaiban különös figyelmet fordított a fenntartható oktatásra es tudatformálásra.

A fogadáson átadták a HBLF Visionary Leadership díjat, melyet Dr. Ficzere Andrea, a Magyar Kórházszövetség elnöke, az Uzsoki Kórház főigazgatója vehetett át.

Az ünnepélyes ceremónián az Európai Sokszínűségi Karta Magyarországhoz a Holland Királyság Nagykövetsége, a KPMG és az Erste Bank Hungary Zrt. csatlakozott, illetve írta alá a sokszínűségi kartát.

Az eseményt a Holland Királyság Nagykövetsége szponzorálta.

  • Megosztom