Díjat nyert a Noguchi

Szerda este Berlinben tartották a Holmes Report Sabre díjainak átadóját. Idén az EMEA régióból több mint 2000 pályázat érkezett, ezek közül a Noguchi Porter Novelli mindkét nevezése shortlistre került, ami már önmagában elismerés. Végül a magyar cég nem is a Kelet-Európa regionális kategóriában nyert, hanem a zsűri úgy ítélte meg, hogy 2015-ben az EMEA legsikeresebb problémakezelés (issue management) programja volt a Szoptató anyukák a McDonald’sban.

 

Amint a Kreatív Prizma díjátadóján is ismertté vált, a válság oka az volt, hogy egy biztonsági őr nem túl udvariasan tájékoztatott egy szoptató anyukát arról, hogy az étteremben rendelkezésre áll egy külön helyiség erre a tevékenységre. Emiatt a kisgyerekes anyák közössége másnapra újságírók, fotó és tévékamerák özöne előtt villámcsődületet hirdetett az étterembe.

 

A bírálók kiemelték, hogy a Noguchinak és a McDonald’snak 24 órája volt a probléma kezelésére, és azt a megoldást választották, amely manapság, a gender kérdések tetőzése idején a legrokonszenvesebb: nyitottan, segítőkészen fogadták az anyukákat és egy problémás kérdést azzá a pozitív üzenetté tudták átalakítani, hogy a McDonald’s családbarát étteremhálózat, ahol mindenütt szívesen fogadják a kisgyerekeket, és kényelmes lehetőséget biztosítanak számukra még akkor is, ha egyelőre nem milkshake-et fogyasztanak.

  • Megosztom