Digitális trend a PR-ben

A trend egyértelműen a digitális irányba mutat, egyre gyakrabban kezdődik úgy egy tenderkiírás, hogy PR/digital – nyilatkozta az év PR-ügynökségének választott Noguchi Porter Novelli társtulajdonosa, Vágvölgyi Mihály, aki szerint ma már csak szívességi alapon lehet újságírót szerezni sajtótájékoztatóra.

 

– Az elmúlt években gomba mód szaporodtak a kis PR-cégek. Mennyire változott meg a piac?

 

– A jelenség nem mostanában kezdődött, hanem hozzávetőleg 15 éve. Lazult a piac, de az új indulók leginkább erős árversenyt indítottak egyes ügyfeleknél. Emlékszem, volt olyan ügyfél, aki árajánlatot kért egy kisebb ügynökségtől egy sajtótájékoztatóra, amit az feleannyiért el is vállalt volna, mint a többi nagy. Az ügyfél persze nem mert cserélni, mert azért az fontos még a mai napig is, hogy a minőség mellett a szolgáltatás biztonsága meglegyen.

 

– Az viszont biztos jót tett a PR-szakmának, hogy a médiacégeknél jóval kevesebb az újságíró, akik persze sokkal többet dolgoznak, hiszen az újságot mindennap meg kell tölteni. Saját kútfőből ez már nagyon nehéz. A PR így sokkal több mindent át tud tolni az újságok szűrőin.

 

– „Áttolni” most sem lehet mindent, egyet azonban érezni, és ez leginkább a print gazdasági napilapokra igaz, hogy elfogyott az újságíró. Egyre gyakrabban előfordul, hogy az újságírók az ügynökségtől kérnek témajavaslatot nyilatkozóval együtt, régebben ez fordítva ment. Egyértelmű, hogy nincs idejük kutatni, írni, szerkeszteni és a helyszínen lenni egyszerre, és persze a gazdasági hírből is kevesebb van mostanság. A sajtótájékoztatókról ne is beszéljünk, szinte csak szívességi alapon lehet újságírót szerezni egy-egy tájékoztatóra. Persze itt is vannak kivételek.

 

– A PR-piacon is jóval kevesebb a pénz? Vagy a reklámpiaci válság még jót is tett neki, és a PR fontosabb szerepet kapott?

 

– Sokkal nem kevesebb, csak talán nehezebb lehívni a forrásokat, miközben a megbízások jellege is átalakult. Ma már egyre kevesebb a havidíjas, éves megbízás, leginkább projektekre, kampányokra adnak feladatot az ügyfelek, nem köteleződnek el hosszabb távra. A Noguchinál ez üdítő kivétel, hogy a tartósan, hosszú évek óta meglévő ügyfelek mellé az elmúlt években több hosszú távú megbízást is szereztünk.

 

– Azt hallani, hogy a PR-ügynökségek öt éven belül már digitális tartalomgyártó ügynökségek is lesznek. Nem lesz túlságosan nehéz az új terep?

 

– A trend egyértelműen a digitális irányba mutat, mostanában egyre gyakrabban kezdődik úgy a tenderkiírás, hogy PR/digital. Szerintem a PR-ügynökségek átállása nem lesz olyan nehéz, hiszen most már leginkább tartalomgyártásról beszélhetünk, mi eddig is ezt csináltuk. A csatornák és műfajok között van újabb, de az új generációs PR-esek már eleve úgy kerülnek hozzánk is, hogy egy kreatív Facebook-oldal az önéletrajzuk, így ez nem lehet probléma. Egy biztos, folyamatosan kell fejleszteni a digitális tudást, erre mi is jó pár éve külön divíziót kezdtünk el építeni, ami ma már magabiztosan üzemel: van saját kreatívigazgatónk, programozónk, szövegírónk, talán ez az alapreceptje egy digitális részlegnek.

 

 

Simon Krisztián

 

A Vágvölgyi Mihállyal készült interjút teljes terjedelmében a Marketing&Media magazin legújabb számában olvashatja el.

  • Megosztom