Digitális újításokat vár a Vodafone

Március 5-én éjfélig várja a digitális innovációkat a Vodafone Magyarország Alapítvány. A 15 millió forintos összdíjazású technológiai pályázatára azok jelentkezhetnek, akiknek van egy már elkészült digitális fejlesztésük, eszközük és a három kategória egyikében – digitális gyerekek, digitális család és digitális társadalmi szervezetek – alkotnak újat.

A Vodafone Digitális Díjjal azoknak az innovátoroknak a támogatását tűzte ki célul a Vodafone Alapítványa, akik fejlesztéseik révén a társadalmi jót szolgálják, akik maguk is segíteni szeretnének. Cél, hogy az Alapítvány kiemelt célcsoportjainak mindennapi életét, technikai integrációját segítsék a már megvalósított digitális újítások. December közepe óta lehet beküldeni a nevezéseket a 15 millió forintos összdíjazású pályázatra. A meghosszabbított határidőnek köszönhetően március 5-én éjfélig jelentkezhetnek azok, akiknek kész megoldása továbbfejlesztésre vár, vagy szeretnék azt megismertetni a nagyközönséggel, de tőke hiányában erre még nem volt lehetőségük.

A benyújtott pályaműveket egy 7 tagú zsűri bírálja el, akik az értékelésnél figyelembe fogják venni, hogy a beadott eszköz, termék vagy fejlesztés mennyire segíti a megadott célcsoport boldogulását, mennyire számít újnak az adott technológiai megoldás és mennyire hatékony a projekt tervezett költségvetése. Természetesen a megvalósíthatóság, a társadalmi hasznosság és a projekt népszerűsítése is fontos szempontok a nyertesek kiválasztásánál.

Beküldési határidő: 2019. március 5. (kedd) 24:00 óra

A pályázati felhívás részletei a Vodafone Digitális Díj weboldalon olvashatók.

  • Megosztom