Csúcsragadozók után kutatnak a Dunában

Folyami szörnyek felkutatása után a világhírű biológus, extrém horgász és műsorvezető, Jeremy Wade a folyóvizek csúcsragadozóinak váratlan eltűnése után nyomoz. A világ hat legismertebb folyóját vizsgálja, így járt utána annak is, mi történhetett a Duna nagy uszonyos szörnyetegeivel, a vizával és a galócával.

A Viasat Explore-on szombat este startoló Hatalmas folyók című dokumentumfilm kedvéért a sztárhorgász műsorvezető kontinensről kontinensre utazott, hogy eltűnőben lévő édesvízi óriások után nyomozzon. A Gangesz, a Jangce, az Amazonas, a Zambézi és a Mississippi közé ékelődött be a Duna, amelynek Wade a budapesti szakaszát is vizsgálta. A világ egyik legveszélyeztetettebb folyójában kétféle halfajtát keresett: az egyik egy cápanagyságú ragadozó, amely olyan értékes, hogy az orvhalászok kihalásig vadásznak rá, a másik is hatalmas, de arról senki sem hallott.

A Duna torkolata a világ egyik legnagyobb lápja, amely 84 különböző halfajtának ad otthont. Itt él többek között a beluga viza, amely akkorára is megnőhet, mint egy fehér cápa. Ikrájáért, a belugakaviár kilójáért egy időben akár 2,5 millió forintot is hajlandók voltak fizetni. A hal az elmúlt években veszélyeztetett fajjá vált, ám mint arra az ismert horgász rávilágít, ez nem akadályozza meg az orvhalászokat: a román rendőrség csak az elmúlt évben 16 kilométernyi illegális halászhálót szedett ki a vízből, amiből több mint 100 vizát szabadított ki.

A Dunában élt egyszer egy rejtélyes hal, a dunai galóca is, amelyről még Magyarországon is legendák szólnak. A galóca elsősorban a néhány száz éve még kanyargó folyó mesterséges kiegyenesítése és az így megritkult köves partok, kanyarulatok miatt tűnt el annyira, hogy még Ausztria területén is csak feltámasztott holtágakban képesek tartani. Hazai fogásukról évek óta nem érkezett beszámoló.

A hatrészes sorozat augusztus 15-étől szombatonként 20.10-től érhető el a Viasat Explore tévécsatornán. A Dunát kutató rész augusztus 22-én látható.

  • Megosztom