Csúcson az Apple

Továbbra is az Apple a világ legértékesebb márkája, a BrandZ összeállítása szerint 185,07 milliárd dollárt ér a brand. A százas lista második helyén a Google található, igaz mindössze egymilliárd dollárral nagyobb a márka értéke, mint a harmadik IBM-é.

 

A világ legértékesebb márkáinak összeértéke 2013-ban a BrandZ összeállítása szerint 2600 milliárd dollár. A listát vezető Apple értéke mindössze egy százalékkal nőtt a múlt évihez képest, igaz előnye még mindig hatalmas a trónkövetelőkkel szemben.

 

A Google a második pozícióban 113,67 milliárd dolláros brand értékkel szerepel, és a 2012-es rangsorhoz képest egy helyet javított pozícióján. A keresőcég előrelépésének vesztese az IBM volt, amely a másodikról a harmadikra helyre csúszott vissza, márkaértéke 3 százalékkal, 112,54 milliárd dollárra csökkent.

 

A technológiai és távközlési cégek meghatározó szerepet játszanak az idei százas toplistán, a rangsor 29 szereplője ebből a szegmensből való. Összértékük ezermilliárd dollár. A TOP10-ben a három dobogós mellett az AT&T (6), a Microsoft (7) és a China Mobile (10) képviseli a szektort. Az okostelefon és tablet piacon egyre inkább meghatározónak számító Samsung márkaértéke 2012-höz képest 51 százalékkal nőtt, elérve a 21 milliárd dollárt, és ezzel a 30. pozíciót foglalta el.

 

A tíz legértékesebb márka között megőrizte negyedik pozícióját a McDonald’s, míg a Coca-Cola egy helyet javítva az ötödik helyre lépett előre. A dohánycégeket a Marlboro képviseli az élmezőnyben a 8. helyen. A 9. Visa 56 milliárd dolláros márkaértékkel bír, ami 46 százalékkal több, mint egy éve, ennek megfelelően lépett előre a 15. pozícióból a TOP10-be.

 

A brand értéket tekintve a legnagyobb fejlődést a Prada produkálta a BrandZ toplistáján, amely 63 százalékos növekedést ért el, ezzel értéke 9,5 milliárd dollárra bővült, és a 100-as listán a 95.

  • Megosztom