Csúcson az Amazon, dobogón a Microsoft

Az Amazon vezeti a WPP és a Kantar legértékesebb márkákat bemutató idei listáját, az amerikai e-kereskedelmi óriás – ami most már egyre komolyabb offline jelenléttel is bír – közel harmadával növelte márkaértékét. Az Apple megtartotta második pozícióját, a Microsoft pedig feljött a harmadik helyre.

Az Amazon brand a BrandZ TOP100-as rangsor összeállítói szerint közel 416 milliárd dollárt ér, ez 32 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A márka erejét jól mutatja, hogy értéke egy év alatt közel 100 milliárd dollárra nőtt, ami a teljes top100-as mezőny növekedésének mintegy harmada.

A második helyen az Apple végzett, a márka 14 százalékos növekedést tudott felmutatni és 352 milliárd dollárt ér az áprilisban lezárt összesítés szerint. A Microsoft a tavalyi harmadik Google-t megelőzve feljött a dobogóra, ehhez 30 százalékkal kellett növelnie márkaértékét, igaz így is kevesebb mint 3 milliárd dolláros előnnyel tudta megelőzni a keresőcéget.

A rangsorban szereplő száz márka összeértéke elérte az 5000 milliárd dollárt – ez nagyjából megfelel Japán éves GDP-jének -, ez 5,9 százalékos bővülést jelent a múlt évhez képest. Ez azért is figyelemreméltó teljesítmény, mert a rangsor összeállításakor már számoltak a Covid-19 járvány első hónapjainak hatásaival is.

A technológiai márkák továbbra is dominánsak a rangsorban, az összesített márkaérték 37 százalékát az ebben a szektorban tevékenykedő cégek adják, és éves összevetésben 10 százalékos növekedést tudtak felmutatni. Nagyon megerősödtek az ázsiai márkák, a teljes TOP100-as mezőny negyedét adják, közülük 17 kínai és az első tízben is képviseli két brand, az Alibaba és a Tencent a távol-keleti országot. A leggyorsabb fejlődést viszont a kiskereskedelmi szektorba tartozó márkák tudták felmutatni, összesítve 21 százalékos növekedést értek el. Igaz, a lista készítői az Amazont és az Alibabát is ebbe a kategóriába sorolták, ami alaposan megdobta a szegmens összesített számait.

A rangsor újoncai közül a fiatalok körében elképesztően népszerű TikTok kezdett a legjobban, egyből a 79. pozícióba került, 16,9 milliárd dolláros márkaértékkel. A teljes lista itt érhető el.

A 10 legértékesebb márka

Forrás: BrandZ

(millárd dollár)

Amazon             415,86

Apple                 352,21

Microsoft          326,54

Google               323,60

Visa                    186,81

Alibaba              152,53

Tencent             150,98

Facebook          147,19

McDonald’s     129,32

MasterCard     108,13

  • Megosztom