Célegyenesben a StartupHER program

Két női startup nyerte el a Hiventures StartupHER női vállalkozóknak meghirdetett program fődíját, így nekik van lehetőségük arra, hogy hamarosan 15 millió forintos befektetést kapjanak.

Közismert tény, hogy Magyarországon rendkívül alacsony a női vezetők és a női vállalkozók aránya. Nincs ez másként az induló vállalkozások esetében sem. A Hiventures portfóliójába tartozó 200 cégből mindössze 4 olyan startup van, amelyben kizárólag hölgyek tevékenykednek. A jövő női vállalkozóinak és cégvezetőinek buzdítására alkotta meg a Hiventures a StartupHER női vállalkozói programot, amellyel egy inspiráló és segítő hazai közösséget szeretne teremteni.

A program 2019. március 8-án, nőnapon indult útjára, és a startupoknál dolgozó, saját vállalkozást működtető vagy annak beindításán még csak gondolkodó nők jelentkezését várták. Az egy hónapig tartó jelentkezési időszakban több mint 400 csapat küldte be a megvalósításra váró ötletét. A beérkezett projektek előszűrését követően 10 csapat került shortlistre, akik részt vehettek a Women Startup Competition kétszer egynapos bootcampjén és elsajátíthatták a vállalkozói ismeretek alapjait, segítséget kaptak a pénzügyi és üzleti tervezésben, valamint prezentációs képességeiket is tökéletesíthették a szakértők támogatásával.

A Women Startup Competition bootcampje mellett 10 elismert női mentor segítette a csapatok szakmai fejlődését és a projektek finomhangolását: Pácsonyi Daniella, az nlc.hu főszerkesztője, Kamocsay-Beh Mariann, a Bazsalikomos kert alapítója, Klementz Kata, a Loffice coworking iroda megálmodója, Szilva Mónika, a Nestlé Food üzletágának vezetője, Lászlóffy Vivien, a Pioneer Productions üzletfejlesztési vezetője, Zolnay Judit, a MetLife vezérigazgatója, Tomán Szabina, a Toman Diet alapítója, Incze Kinga, a Whitereport ügyvezetője, Heal Edina, a Republic Group operatív igazgatója és Nagy Anna, az Egyszülős központ megalkotója. A mentorok egy-egy csapat működésébe igyekeztek mélyebben is belelátni és a konzultáció alkalmával, saját tapasztalatukkal segíteni a javítandó területeken.

A program egy záró eseménnyel ért véget, ahol a shortlistre került csapatok bemutathatták az ötleteiket a Hiventures négytagú zsűrije előtt. A zsűri döntése értelmében két csapat nyerte el a StartupHER női vállalkozói program fődíját, a gyorsított bekerülési lehetőséget az inkubációs portfólióba. Ennek eredményeként a fogantatási nehézségekre választ adó Truviva P.A.K és a szabadúszókat és munkáltatókat összekötő platformot építő Freeasy a következő hetekben, pozitív bizottsági döntés esetén a 15 milliós forintos befektetést is megkapja.

A további 7 csapat is innovatív megoldásokat mutatott be a zsűrinek. Többen is foglalkoztak VR megoldásokkal, népszerűsítették a fenntartható divatot, valamint azt is bizonyították, hogy a hölgyek és a programozás nem állnak messze egymástól. Őket a Hiventures inkubációs befektetési menedzserei kísérik tovább az úton, hogy a projektek finomhangolását követően ők is bemutathassák ötleteiket az Inkubációs Befektetési Bizottság előtt.

  • Megosztom