Büntetik a Saatchi & Saatchi elnökét

A vállalatnál végzett tevékenysége felfüggesztésére szólította fel a Saatchi & Saatchi elnökét, Kevin Roberts-t a cég tulajdonosa, a Publicis Groupe, a menedzser nemek egyenlősége és a női vezetők kapcsán tett megjegyzése miatt. Roberts sorsáról később dönt a Publicis felügyelő bizottsága.

 

Hatalmas botrányt kavart a Kevin Roberts a Business Insidernek adott interjúval, amely miatt a világ egyik legnagyobb reklámcégének elnökét egyelőre kényszerszabadságra küldték. A menedzser az említett interjúban többek között azt fejtegette, hogy a reklámiparban a nemek közötti egyenlőség nem téma, és szerinte nem probléma, hogy nincsenek nők a szektor cégeinek vezetői között. Emellett megjegyezte azt is, hogy egyáltalán nem szán időt erre a kérdésre, és vannak olyan iparágak, ahol sokkal nagyobbak a problémák ezen a területen, példaként pedig a pénzügyi ágazatot említette.

 

A kijelentésekre hivatalosan reagált a Saatchi & Saatchi tulajdonosa, a Publicis Groupe, ráadásul maga a cég elnöke szólalt meg, aki közleményben szólította fel Kevin Roberts-t a kényszerszabadságra. Maurice Levy jelezte azt is, hogy a nemek közötti egyenlőség hangsúlyozása a vezetőknél kezdődik, és a vállalatcsoportnál nem tolerálják azokat, akik nem ismerik fel ennek jelentőségét.

 

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy mi lesz Kevin Roberts sorsa, erről majd a Publicis felügyelő bizottsága dönt majd. A kijelentései mindenesetre hatalmas vihart kavartak, a reklám és marketing szakma számos ismert alakja is megszólalt azok kapcsán a közösségi médiában. Többek között a PepsiCo., a JPMorgan Chase, a DBB szakemberei mondták el véleményüket. Brad Jakemen, a PepsiCo Global Beverage Group elnöke például egyenesen azt írta a Twitteren, hogy büszke arra, hogy nem Saatchi & Saatchi ügyfelek.

  • Megosztom