Politikusok alkoholmámorban

 

Túl sok alkohol folyt le a képviselők torkán – szigorították a rendet.

 

 

A brit képviselőházban elrendelték a munkájukat végző képviselők helyszíni alkoholfogyasztásának csökkentését, mivel az utóbbi időben felerősödött az aggodalom a brit politikusok ivási kultúrája miatt – közölte a The Guardian című brit napilap hírportálja.

 

A Westminster alkalmazottai ezen felül kiképzésben részesülnek annak érdekében, hogy képesek legyenek finoman megtagadni az ittas kuncsaftok kiszolgálását, valamint megkurtíthatják a képviselőház épületében működő bárok nyitvatartási idejét.

 

Az alsóház bizottsága azt követően döntött így, hogy Eric Joyce képviselő nemrég konzervatív politikusokat ütlegelt egy parlamenti bárban.

 

A testület szóvivője kijelentette: a bizottság megegyezett arról, hogy alkoholmentes italok széles választéka és alacsonyabb alkoholtartalmú sörök szerepeljenek a szóban forgó bárok kínálatában.

 

Az italokat felszolgáló személyzet további kiképzésben és támogatásban fog részesülni azért, hogy szükség esetén vissza tudja utasítania a vendég kiszolgálását. Az ivással egybekötött fogadásokon pedig ritkábban töltik majd tele a poharakat – olvasható a Borászportál cikkében.

 

  • Megosztom