Itt az új trafikbotrány

Komoly feszültségek dúlnak akörül az állami pályázat körül, amelynek a nyertesei a jövőben lebonyolíthatják a bíróság által elrendelt felszámolási eljárásokat – írja az Index. A közel 400 milliárdos piacra a jövőben nagyjából száz cég léphet be, a túljelentkezés azonban háromszoros. A pozíciójukat féltők közül többen új trafikbotrányt vizionálnak.

 

„Amit megcsináltak a földnél, a trafiknál és sok minden egyéb másnál, most a felszámolói köröknél is ugyanúgy meg kívánják csinálni” – mondta Gúr Nándor szocialista politikus még júniusban az Országgyűlésben. A téma az az állami pályázat volt, amelynek a nyertesei a jövőben lebonyolíthatják a bíróság által elrendelt felszámolási eljárásokat. Gúr a felszólásában arról beszélt, hogy a kormány a hozzá közel álló jelentkezőket hozná helyzetbe, ahogy tette ezt a föld- és a trafikpályázatoknál is. A kormánypárt visszautasította a vádakat.

 

A folyamatban lévő tender miatt nemcsak az ellenzéki képviselők szólaltak meg, hanem azok a felszámolócégek is hallatják a hangjukat, akik attól félnek, hogy a pályázat vesztesei lesznek. Az Indexnek egy piaci szereplő például arra panaszkodott, hogy szerinte a nyertesek kiválasztásába a trafikpályázatokhoz hasonlóan most is beleszólhatnak a Fidesz választókerületi elnökei. Tavasszal több újság is arról írt, hogy a Fidesz helyi vezetői tettek javaslatokat arra, hogy a térségükben kik nyerjenek a trafiktenderen, az egyik szekszárdi fideszes politikus pedig nevét vállalva beszélt ennek a részleteiről.

 

Az ügyet ismerő kormányzati tisztviselő az Indexnek azt mondta, nincs hasonlóság a trafikműködtetésre és a felszámolói jogosultságra kiírt pályázatok között. Ezt azzal magyarázta, hogy a kormánypárt helyi vezetői nem látják át a felszámolói piacot, ráadásul ilyen jogosultságot nem lehet ismerősöknek osztogatni, mivel ehhez képesítésre van szükség. A kormányzati forrás szerint ezek a feltételezések, pletykák inkább azt jelzik, hogy a tenderrel átalakulhat a jelenlegi piac. Ez pedig azért generál feszültséget, mert egyes cégek komoly, akár több százmilliós üzletektől is eleshetnek.

 

Felszámolással csak egy zárt kör foglalkozhat, azok a cégek végezhetnek ilyen tevékenységet, amelyek szerepelnek a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal (KIH) úgynevezett felszámolói névjegyzékén. Az 1992-ben összeállított lista azonban zárt volt, ez azt jelentette, hogy felszámolással foglalkozó céget az elmúlt 30 évben alapítani nem, csak vásárolni lehetett. Az uniós előírások miatt azonban a Gyurcsány-kormány úgy döntött, hogy a névjegyzéket – amelyen jelenleg 106 cég szerepel – hétévente meg kell újítani. Ezt többször is elhalasztották, végül az Orbán-kormány írt ki pályázatot 2012 decemberében – olvasható az Index.hu-n.

  • Megosztom