Bevásárolt a Rolls-Royce

Munkavállalói konzultációt követően a Rolls-Royce felvásárolta a Siemens korábban eAircraft részlegként ismert elektromos és hibrid légi hajtásrendszereket fejlesztő üzletágát. Ezzel a lépéssel a Rolls-Royce magyarországi leányvállalatot hozott létre, ahol a Siemenstől átvett több mint 100 mérnök dolgozik majd.

Az idén júniusban bejelentett üzlet megkötése egyben azt is jelenti, hogy ezek a tevékenységek szervesen illeszkednek a Rolls-Royce-nak a repülőgépipar villamosítását előtérbe helyező stratégiájához, valamint hozzájárulnak céljainak gyorsabb eléréséhez, azaz hogy meghatározó szerepet töltsön be a repülés „harmadik korszakában.”

A Siemens korábbi magyarországi és német üzletága mintegy 180 szakembert foglalkoztat, akik a teljesen elektromos és hibrid megoldások széles skáláját fejlesztik a repülőipar számára. Ők továbbra is a jelenlegi helyszíneken folytatják a munkát.

A nemzetközi Siemens csapatot a Rolls-Royce már jól ismeri, hiszen korábban együtt dolgoztak az E-Fan X demonstrációs programon, amely már jelentős lépéseket tett a repülés fokozott villamosítása felé.

A Rolls-Royce sikeres szárazföldi teszteket végzett egy hibrid hajtásrendszeren, amely számos kisebb platformon alkalmazható, ideértve az EVTOL járműveket (hibrid- elektromos, függőleges fel- és leszállásra képes légi járművek), a kereskedelmi közforgalmú repülőgépeket és a hibrid helikoptereket. Ezek a tesztek a világ egyik legátfogóbb hibridrepülőgép-hajtómű fejlesztési és integrációs programjának részét képezik, előkészítve az utat a 2021-es kísérleti tesztrepülésekhez. Az ACCEL kezdeményezés részeként pedig kifejlesztenek egy teljesen elektromos demonstrációs repülőgépet is, amellyel megkísérlik megdönteni a teljesen elektromos repülés sebességének világrekordját.

A megállapodás a Rolls-Royce villamosítással kapcsolatos bejelentéseinek sorozatában a legújabb fejlemény. A vállalat augusztus végén Skandinávia legnagyobb regionális légitársaságával, a Widerøe-vel indított közös kutatási programot a kibocsátásmentes repülés kapcsán. A program része a légitársaság azon törekvésének, hogy 2030-ra lecseréli és villamosítja régi regionális flottáját.

Ugyanazon hónap elején a vállalat Brandenburg szövetségi tartománnyal, a Cottbus-i Műszaki Egyetemmel és más ipari partnereivel közösen szándéknyilatkozatot írt alá egy szintetikus üzemanyagok előállítására szolgáló demonstrációs üzem felépítésére a németországi Lausitz régióban.

  • Megosztom