- Hirdetés -

Belföldi nyaralás és lakásfelújítási láz – ezeket hozta idén a járvány

|

- Hirdetés -

Jóval többen nyaraltak idén nyáron inkább itthon, a kiemelt hazai turisztikai régiók belföldi vendégforgalma jelentősen nőtt tavalyhoz képest, míg például Horvátországba fele-, Olaszországba negyedannyi magyar utazhatott ki az elmúlt három hónapban, mint egy évvel korábban – derül ki az Erste Kártyaköltési Felmérésből. A vendéglátóhelyeken júliusra visszaállt a kártyás forgalom az egy évvel korábbi szintre, míg a karantén ideje alatt felizzott lakásfelújítási és kertépítési láz a nyáron sem hagyott alább, a kártyás vásárlások a kijárási korlátozások feloldása után is 40 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.

Alapvető hatással volt a magyarok nyaralási szokásaira a koronavírus-járvány. Idén sokkal kevesebben utaztak külföldre, mint tavaly, a belföldi turizmus viszont nagyot erősödött, jóval többen töltötték a szabadságukat magyarországi szállodákban, mint egy évvel korábban. A kiemelt hazai turisztikai régiókban június eleje és augusztus vége között a bankkártyás vásárlások forgalmi adatai éves összehasonlításban jelentős növekedést mutatnak. A Balatonnál 18 százalékos, a Velencei-tónál 6 százalékos, a Tisza-tónál 14 százalékos, míg a fürdővárosokban (Hajdúszoboszló, Harkány, Hévíz, Zalakaros) átlagosan 25 százalékos bővülést tapasztalt az Erste Bank ügyfelei kártyás költéseiben. Az augusztus 20-ai hét a hosszú hétvége miatt minden régióban az egyik legerősebb forgalmat hozta ezen a nyáron. A Balatonnál a szezonzáró héten a kártyás vásárlások 40 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, míg a Velencei-tónál 29 százalékkal, a Tisza-tónál 44 százalékkal, a fürdővárosokban pedig 38 százalékkal nőtt a forgalom tavalyhoz képest – ismertette az Erste Kártyaköltési Felmérés eredményeit Schreiber Réka, az Erste Bank központi operációjának vezetője.

A belföldi turizmusnál lassabban állt talpra a vendéglátóhelyek, így a hagyományos- és gyorséttermek, valamint a cukrászdák és bárok forgalma. A járvány első időszakában még több mint 60 százalékos visszaesést elszenvedő szektor esetében a kártyaforgalom a kijárási korlátozások feloldása óta folyamatosan emelkedett és július végére ismét elérte a tavalyi szintet. Augusztusban két olyan hét is volt, amikor a vásárlások meghaladták az egy évvel korábbit. A nyári forgalom azonban végül így is elmaradt a tavalyitól, az Erste június és augusztus között összességében 7,5 százalékos csökkenést mért az előző év azonos időszakához képest. Ugyancsak folyamatos emelkedést mutattak egész nyáron a szórakozással, így például a színházzal, mozival, múzeumok látogatásával kapcsolatos kártyás költések, a korlátozó intézkedések eltérő ütemű feloldása miatt azonban a visszarendeződés tovább tart ezen a területen. Július végén-augusztus elején két olyan hét is volt, amikor a forgalom már „csak” 20 százalékkal maradt el a tavalyitól, a három nyári hónap azonban összességében 36 százalékos visszaesést mutat.

A koronavírus miatt idén sokkal kevesebben nyaraltak külföldön, mint tavaly. A nyári szabadságolások beindulásával, június második felétől ismét egyre többen utaztak valamely dél-európai tengerpartra, de a forgalom így is messze elmaradt az egy évvel korábbitól. A magyarországi Erste-ügyfelek kártyaforgalma június eleje és augusztus vége között Horvátországban 48 százalékkal volt kisebb, mint az előző év azonos időszakában, Szlovénia esetében a visszaesés 46 százalék, Görögországban 60 százalék, míg Olaszországban 74 százalékkal zuhant a kártyás vásárlás. A magyarok körében korábban kedvelt dél-európai célországok közül Bulgária szenvedte el a legnagyobb visszaesést. Június második felében oda is mind több magyar turista érkezett, ám az országok július közepén bevezetett színkódós besorolása ennek egy csapásra véget vetett, mivel Bulgária egyből a „sárga” besorolású országok közé került (hazatéréskor ez két hét hatósági házi karantént jelentett, vagy ennek elkerülése érdekében két negatív PCR-tesztre volt szükség). Ezt követően a magyarok kártyás költése az egy évvel korábbi tizedére esett vissza, és nyáron összességében 83 százalékkal maradt el a tavalyitól.

A külföldi nyaralások iránti kereslet csökkenése a légitársaságoknál regisztrált kártyás vásárlások adatain is meglátszik. Bár a pandémia első időszakában mért 93 százalékos visszaesésről június végére-július elejére a tavalyi szint felére emelkedtek vissza az Erste-kártyás költések, az ország-színkódok bevezetése után a forgalom ismét az egy évvel korábbi harmadára zsugorodott. Összességében június eleje és augusztus vége között a bank ügyfelei 65 százalékkal kevesebb repülőjegyet vagy egyéb szolgáltatást vásároltak a különféle légitársaságoktól, mint tavaly nyáron. A külföldi utak visszaszorulását a belföldi turizmus erősödése sem tudta ellensúlyozni, így összességében a szállodákhoz kapcsolódó kártyaforgalom is csökkent. A szálláshelyre fordított kártyás költés egész nyáron folyamatosan emelkedett és mind jobban közelített az egy évvel korábbihoz, a nyár két legjobb hete július végén-augusztus elején volt, ám a forgalom még akkor is 20 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A három nyári hónapban összességében 34 százalékkal esett vissza a szállodákhoz kapcsolódó kártyaforgalom, vagyis jóval többen pihentek inkább otthon ezen a nyáron, mint tavaly.

A belföldi turizmus felpörgése a hazai benzinkutak kártyaforgalmi adatain is meglátszik. A töltőállomások forgalma a járvány első időszakában, márciusban és áprilisban harmadával maradt el az egy évvel korábbitól, és csak egy bő hónappal a kijárási korlátozások feloldása után, a nyári szabadságok beindulásával, június végén, július elején állt vissza a tavalyi szintre. Mivel a külföldi turizmus visszaesésével összességében kevesebben nyaraltak idén, mint tavaly, így többen fordítottak nagyobb figyelmet otthonuk, kertjük felújítására, csinosítására. A barkácsoláshoz, lakásfelújításhoz, kertépítéshez kapcsolódó kártyás vásárlások már a kijárási korlátozások bevezetésekor óriási felfutást mutattak, március és május között átlagosan csaknem 60 százalékkal nőtt a forgalom az egy évvel korábbihoz képest, de ezen belül voltak olyan hetek, amikor a dupláját is elérte. A kártyaforgalom a kijárási korlátozások feloldásával és a nyári utazások beindulásával csökkent valamelyest, de júliusban és augusztusban így is közel 40 százalékkal haladta meg a tavalyit. Divatcikkekre, így ruhára illetve cipőre is többet költöttünk már nyáron, mint tavaly. A járvány első időszakában a kártyás vásárlások a korábbi negyedére estek vissza, májustól azonban újra emelkedésnek indult, június elejére pedig visszaerősödött a tavalyi szintre, míg július-augusztusban már 6 százalékkal meg is haladta az egy évvel korábbit.

Az augusztus 20-ai hosszú hétvége zárta az idei nyári szezont, ami nem csak abból látszik, hogy az ezt követő, utolsó nyári héten már jelentősen csökkent a kártyás forgalom a belföldi turisztikai régiókban, de az iskolakezdéshez kapcsolódó költések is nőttek. A felsőoktatási intézmények és kollégiumok esetében a kártyaforgalom már augusztus második felében gyors növekedésnek indult és a június-júliusi szint három-négyszeresére futott fel, s bár a növekedés üteme most lassabb volt, mint egy évvel korábban, augusztus utolsó hetében a kártyás vásárlás már alig maradt el a tavalyitól. Az iskolakezdés a papír-írószer forgalom alakulásán is meglátszik, az utolsó nyári héten a forgalom az elmúlt hónapokban tapasztalt duplájára ugrott és csaknem megegyezik az előző év azonos időszakában mérttel.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Az Unileverrel bővített a Waberer’s

Közel 800 cikkszámot kezel, illetve mesterséges intelligenciával ellátott eszközökkel végzi a komissiózási feladatokat a Waberer’s Csoport leányvállalata, a WSZL az Unilever Magyarország Unishop elnevezésű B2C webshopjában. Az új megbízásnak köszönhetően a Waberer’s eddigi tevékenysége...

Bajban a nyugdíjasok – hiába a jó számok, mégis öregszik a magyar

Habár európai összevetésben a magyar születési ráta különösen 2011-től 2022-ig felettébb kedvezően alakult, mégis fenyeget a társadalom elöregedésének veszélye. Ennek egyik oka a Bankmonitor szakértői szerint az, hogy a szülőképes korú nők száma (a...

A Telekom továbbra is a fenntarthatóságra fókuszál

Klímavédelmi, digitalizációs és sokszínűségi célok mentén meghatározott fenntarthatósági stratégiájának (2021-2030) harmadik évéről számolt be a Magyar Telekom Fenntarthatósági Jelentésében, amelyet az Éves Jelentéssel egy napon, április 16-án publikált. Bár a Magyar Telekom fenntarthatósági törekvéseinek...

Együttműködik az NVIDIA és a Schneider Electric

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként...

Jelentős változások a HVG-nél

Távozik a hvg.hu felelős szerkesztője, Nagy Iván Zsolt, illetve Windisch Judit és Rovó Attila rovatvezetők is elhagyják a portált, a szerkesztőségtől elköszönők között van Dezső András is. A HVG vezetősége a napokban döntött a...

Kiáll a nők mellett a Maltesers

Az ínycsiklandó csokoládégolyóiról híres Maltesers márka idén is megújítja elkötelezettségét a nők támogatására. Büszkén áll azon törekvések előterében, melyek célja a nők társadalmi helyzetének javítása és erősítése. Évek óta kiáll a nők hangjának nemzetközi...

Újra a hazai utakat járják a Google autói

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra. A következő hónapokban az ország számos pontját érintik majd, hogy frissítsék a városok, utak és autópályák nézetét a Google Térképen. A Google Utcaképnek köszönhetően...

Cannes – animációs filmstúdió kap tiszteletbeli Arany Pálma-díjat

Tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap az Oscar-díjas japán animációs filmrendező, forgatókönyvíró Hajao Mijazaki által alapított Ghibli amimációs filmstúdió a 77. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon májusban. A japán rendező az 1979-ben bemutatott Cagliostro vára című egészestés animációs filmmel...

Digitalizáció: nincs érdemi változás a kkv-szektorban

A Digiméter idén már negyedik alkalommal mérte fel a hazai kis- és középvállalkozások (kkv-k) digitalizációjának szintjét. A főindex értéke százas skálán mérve 40 lett – ugyanez az érték 2020-ban és 2021-ben is 40 volt,...

5G-s újdonságok Barcelonából és videós trendek a BrandManiában

Elrajtol ma az RTL-en a BrandMania 24. évada, a 314. adásban az 5G-s fejlesztések kerülnek terítékre. A stáb Barcelonában, az MWC-n járt utána, hogy hol tartunk most és mit hoz a jövő a mobilhálózatok...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Óriási sportolói csapattal ünnepel a Samsung

Kevesebb mint 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44...

Az Unileverrel bővített a Waberer’s

Közel 800 cikkszámot kezel, illetve mesterséges intelligenciával ellátott eszközökkel végzi a komissiózási feladatokat a Waberer’s Csoport leányvállalata, a WSZL az Unilever Magyarország Unishop elnevezésű B2C webshopjában. Az új megbízásnak köszönhetően a Waberer’s eddigi tevékenysége...

Bajban a nyugdíjasok – hiába a jó számok, mégis öregszik a magyar

Habár európai összevetésben a magyar születési ráta különösen 2011-től 2022-ig felettébb kedvezően alakult, mégis fenyeget a társadalom elöregedésének veszélye. Ennek egyik oka a Bankmonitor szakértői szerint az, hogy a szülőképes korú nők száma (a...

A Telekom továbbra is a fenntarthatóságra fókuszál

Klímavédelmi, digitalizációs és sokszínűségi célok mentén meghatározott fenntarthatósági stratégiájának (2021-2030) harmadik évéről számolt be a Magyar Telekom Fenntarthatósági Jelentésében, amelyet az Éves Jelentéssel egy napon, április 16-án publikált. Bár a Magyar Telekom fenntarthatósági törekvéseinek...

Együttműködik az NVIDIA és a Schneider Electric

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként...

Don't Miss

Elképesztő támogatást nyújthat a család – interjú Holló Mártával

Kihívásokat hozhat egy karrierútban a gyerekvállalás, a női szerepek mindennapos megoldása, ebben elképesztő támogatást nyújthat a család, ahogy nálam is történt – mondta el a Marketing&Media magazinnak Holló Márta. A Magyar Telekom vállalati kommunikációs...

Lakatos Zsófia: Soha nem bántam meg, hogy édesanyákat alkalmaztam

Hosszú távon nem lehet sikeres az a cég, amely elveszíti a női energiát és attitűdöt - véli Lakatos Zsófia. Az Emerald PR tulajdonos-ügyvezetője a Marketing&Media magazinnak adott interjúban beszélt arról, hogy mekkora kihívást jelent...

Liptay Gabriella: Nem érdemes „csak” karrierben gondolkozni

Talán nem is érdemes „csak” karrierben gondolkozni, sokkal inkább a kiegyensúlyozott, értelmes célok által meghatározott felelős élet vagy életvezetés lehet a megoldás – véli Liptay Gabriella. A KPMG in Hungary marketing- és kommunikációs igazgatója...

Elképesztő energiákat kell mozgósítanom – interjú Hámori Barbarával

Hiszek abban, hogy férfiak és nők együtt és közösen tudják a legtöbbet kihozni egy adott projektből, ahogy nekünk is szükségünk van az ő férfi energiáikra, másképp gondolkodásukra, úgy nélkülünk nők nélkül egyenesen megállna az...

Csobot Adél: Boldogan forgatnék egy jó napi sorozatban

Amit leginkább a szemem előtt tartok, hogy mindig önazonos legyek – vallja az influenszerkedés kapcsán Csobot Adél. Az mmonline.hu-nak adott interjúban a tavalyi évből a Sztárbox műsorvezetését és egy autentikus tangó-estben való közreműködését emelte...