Bekeményít a TV2 – 9 új csatornát indítanak

Még az idén 9 új csatornát indít a TV2 Csoport – jelentette be Fischer Gábor, a társaság kábelcsatorna programigazgatója a Media Hungary-n tartott előadásában. A szakember hangsúlyozta, hogy ez lesz az elmúlt 15 legnagyobb program-invesztíciója, amely várakozásaik szerint átrendezi majd a piaci viszonyokat.

 

A programigazgató prezentációjában ismertette a stratégia kialakításához vezető piaci folyamatokat. A fragmentáció fokozódása jellemző az elmúlt években a televíziós piacra, azaz a nagy lefedettségű médiumok súlyának csökkenése az elmúlt években a tematikus, kisebb lefedettségűek javára. A médiafogyasztás még sosem volt ennyire szerteágazó és mindenütt jelen lévő, mint manapság. A televíziózásra szánt idő az elmúlt évek alatt nőtt, a tv a legdominánsabb médiatípus, a párhuzamos médiafogyasztás is elsősorban tv-alapú.

 

A TV2 Csoport az elmúlt években lépéshátrányba került, a sokcsatornás modell létjogosultságát versenytársához képest csak későn ismerte fel. Mire elindította saját kábelcsatornáit, addigra a piacon már stabil pozíciójú, erős branddel rendelkező tematikus csatornák működtek. A tulajdonosváltással – Andy Vajna a múlt év végén jelentette be, hogy megveszi a vállalatot – azonban új forrásokra is támaszkodhat a cég, ami lehetővé teszi számukra a jelentős beruházásokat.

 

„Stratégiánk megvalósítása során a TV2 pozíciójának erősítése mellett tovább fokozzuk a fragmentációt, amely a tematikus csatornák felé tolja el a hangsúlyt. Erőforrásainkat arra koncentráljuk, hogy minden csatornánkon kiemelt tartalmakat adjunk, legyen szó saját gyártásról, a legjobb sorozatokról vagy éppen a legnagyobb mozifilmekről.” – mondta Fischer Gábor, a TV2 Csoport kábelcsatorna programigazgatója.

 

A TV2 megerősítése és az új kábelcsatornák elindítása mellett a fontos célkitűzés a SuperTV2 fejlesztése és a nézettségi versenyben az ország harmadik legnézettebb csatornája cím megszerzése. Ősszel már több mint napi 4 óra saját gyártott tartalom kerül képernyőre. Napi reality, fikció, heti formátumok és hétvégi nagy showműsor, csakúgy mint a nagycsatornákon. Ősztől egy hatalmas mérföldkő következik a SuperTV2 életében, egy olyan beruházás, amelyet csak nagycsatorna engedhet meg magának.

 

Hamarosan indul az Izaura TV, amire a telenovellák rajongói már régóta vártak. A legkedveltebb romantikus sorozatok jönnek a világ számos országából. A gasztronómia kedvelőit célozza meg a Chili TV. Főzés, sütés, ételek, italok, profi szakácsok és lelkes amatőrök. A csatorna műsorkínálata a magyar nézői igények alapján került kialakítására.

 

A jó hangulatról a Zenebutik gondoskodik. A zenecsatorna, ahol nemcsak slágerek lesznek, hanem sokkal több muzsika is a hazai zenei élet legismertebb szereplőinek a közreműködésével, akik a csatorna meghatározó arcaiként tűnnek fel hamarosan, hogy számos új, saját gyártott tartalommal nyerjék meg a nézőket. A JOY TV küldetése, hogy szórakoztatva nyújtson hasznos tudnivalókat, az életmód, az egészség, a divat, az otthon és az utazás világáról. Napi élő saját gyártott műsor is szórakoztatja majd a nézőket.

 

A portfólióban eddig is sikeresen működő FEM3 magasabb fokozatra kapcsol és az újrapozícionálás után PRIME néven megújult tartalommal várja a nézőket. A PRIME a tervek szerint a TV2 Csoport prémium, általános szórakoztató csatornája lesz, ahol egyaránt megtalálhatóak a népszerű sorozatok, köztük a legnagyobb brandek és a legismertebb blockbuster filmek. Természetesen a szórakoztató saját gyártású műsorok sem maradnak el, amelyek igazán egyedivé teszik a csatornát.

 

A Kiwi TV, a mesecsatorna, amely a tervek szerint rövid időn belül az ország egyik legkedveltebb televíziójává válik a legfiatalabb korosztály körében.

 

Útjára indul hamarosan a Mozi+, amely a PRO4 csatorna helyén felturbózott tartalommal és ehhez illeszkedő új arculattal várja a nézőket. A nagy amerikai filmstúdiókkal való hosszútávú szerződéseknek köszönhetően magas színvonalú filmkészletet kínál a nézőknek. Soha nem volt még kábelcsatornán ennyi nagyszabású országos tévépremier, mint amivel a Mozi+ jelentkezik a következő években.

 

  • Megosztom