Bejött a rövidebb hűségidő a mobilosoknak

Az új mobiltelefon előfizetést vásárlók kétharmada már csak egy év hűségidőt vállal – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) közleményéből. Tíz megkérdezettből kilenc teljesen elégedett a határozott idejű szerződésével, viszont a 2018-ban szerződést kötött előfizetőknek csak alig hatvan százaléka tudta, hogy a készülék nélküli hűségidőplafon egy évre csökkent.

2017-ben módosult például – az NMHH kezdeményezésére –, hogy határozott időtartamú előfizetői szerződés a korábbi két évvel szemben már csak maximum egy évre köthető, kivéve, ha a szerződéshez készülékvásárlás is kapcsolódik, ebben az esetben a felső korlát továbbra is két év. A szolgáltatónak a hűségidős szerződés megkötése előtt minden esetben fel kell ajánlania a határozatlan időtartamú előfizetői szerződés lehetőségét is, tájékoztatva a szerződő felet a részletes feltételekről.

2017-ben minden ötödik családban járt le valamilyen hűségidős szerződés, de a túlnyomó többség – 79 százalék – ugyanannál a szolgáltatónál kötött újra határozott idejű szerződést, és mindössze 4 százalékuk váltott szolgáltatót a hűségidő lejártával. Akik maradtak a szolgáltatójuknál a hűségidő letelte után is, azok közül csak minden tizedik számolt be arról, hogy magasabb számlát kapott ugyanazért a csomagért. Egy adott szolgáltató melletti elköteleződés fő motivációja egyébként a kutatás alapján egyértelműen az volt, hogy így olcsóbb a szolgáltatás: a felhasználók kétharmadánál ez volt a legfontosabb szempont, ezt követte – minden hetedik válaszadó esetében – indokként, hogy a hűségidő alatt nincs áremelés, és így kiszámíthatóbbak a családi kiadások.

Az érintettek közel fele ismeri a kártyafüggetlenítési lehetőséget

A 2018-ban hűségszerződést aláírók közel fele hallott arról, hogy a régi szolgáltató kérésre köteles kártyafüggetlenné tenni a tőle vásárolt készüléket mobilszolgáltató-váltásnál. Tízből pedig hatan voltak tisztában azzal, hogy – hacsak nem vásárolnak készüléket – kettő helyett már csak egy évre kell elköteleződniük.

Minden szabályváltozás során – különösen, ha az bonyolult módosításokkal jár – nagyon fontos, hogy a szolgáltatók ügyintézői aktívan és teljeskörűen tájékoztassák a felhasználókat a lehetőségeikről. A megkérdezettek a válaszaik alapján szinte csak rajtuk keresztül kötöttek hűségidős szerződést: 68 százalékuk személyesen, 29 százalékuk telefonon – online felületen csak elenyésző számban. A közelmúltban hűségidős szerződést kötött ügyfelek közül tízből hét válaszolta azt, hogy a szolgáltató tájékoztatta a szerződéskötés előtt, mennyit kellene fizetnie egy- vagy kétéves hűségidő esetén, illetve azt is, hogy mennyit határozatlan idejű szerződéssel.

  • Megosztom