Barták Péter a nyomtatott sajtóról

Legújabb Print ereje projektünkben azokat a szakembereket mutatjuk be, akik a nyomtatott média működésének minden rezgését ismerik, azaz ezúttal a főszerkesztők stratégiáján, vízióján és az általuk irányított brandeken keresztül mutatjuk be a print médiában rejlő erőt. Sorozatunk legújabb részében Barták Péter, a Veszprém Megyei Napló főszerkesztője osztja meg velünk tapasztalait.

A Napló már a 70. évfolyamában jár, hiszen 1945. május 12-én jelent meg a jogelőd első száma, akkoriban még Veszprémi Népújság címmel. A print piacon tapasztalható folyamatok ellenére a Veszprém Megyei Napló példányszáma jelenleg is 37-38 ezer, melynek 90 százaléka előfizetőkhöz kerül – mondta a vele készült videóinterjúban Barták Péter.

A főszerkesztő szerint “a példányszám-megtartó erő a szuperlokalitásban van. Az olvasók a saját környezetük legkisebb és legfrisebb híréről is értesülhetnek a lapunkból”, ez pedig komoly vonzerő a mai napig.

A print erejét kiegészíti a szoros interaktivitás is, ami az olvasókkal kialakult, és ami a napilapok mellett az egyéb kiaványok megjelenését is szolgálja. Például a Veszprém Megyei Naplót megjelentető Pannon Lapok Társasága esetében már 10 olyan szakácskönyv jelent meg, melyben az olvasók receptjei vannak, de hasonlóképpen készült két olyan mesekönyv is, melyek az olvasók által beküldött meséket tartalmazták. Emellett persze Barták Péterék is tapasztalják, hogy a fiatal korosztály kevésbé érdeklődik a print termékek iránt. Hogy őket se veszítsék el, illetve olvasóvá váljanak, nagyon sokat kell tenni. Ezért is fontos, hogy erős a kiadó digitális jelenléte is.

 

 

A lapkiadókkal közösen indított Print ereje projektünk első felvonásában 2012 őszén a nagy kiadók vezetői és a hazai médiaügynökségek igazgatói mondták el, mit várnak a sajtótól és a médiapiactól, a második, 2013 tavaszán futott projektünkben nemzetközi és hazai kutatásokkal, illetve esettanulmányokkal igyekeztünk bebizonyítani, hogy a nyomtatott médiával igen is számolni kell.

  • Megosztom