- Hirdetés -

Bajban vannak a cégek az innovációval

|

- Hirdetés -

Miközben a vállalatvezetők többsége megbízik jelenlegi informatikai (IT) rendszerében, sokan mégsem nem tudják elérni azt az innovációs szintet, amely ösztönözné a növekedést és növelné az árbevételt – állapította meg az Accenture globális tanulmánya.

A „Your Legacy or Your Legend? A CEO’s Guide to Getting the Most Out of New Technologies” címmel kiadott tanulmány az Accenture történetének eddigi legnagyobb nagyvállalati IT-kutatása, amelyben 20 ország több mint 8 300 szervezete és 885 C-szintű vezetője vett részt.

A már bevált és a feltörekvő technológiák (pl. a mesterséges intelligencia, a felhő, a blokklánc és a kiterjesztett valóság) bevezetését vizsgáló kutatásból kiderült, hogy mindössze a vállalatok 10%-a hoz optimális döntéseket a technológiai beruházások és rendszerbevezetés során, illetve hozza ki a maximumot az ilyen projektekből. Az új technológiák határozottabb bevezetésével és az innováció szervezeten belüli sikeres skálázását akadályozó tényezők megszüntetésével ezek a cégek több mint kétszer akkora árbevétel-növekedést érnek el, mint kevésbé aktív társaik.

Ugyanakkor a vizsgálat megállapította, hogy a vezetők 80%-a úgy véli, megfelelő technológiai háttérrel rendelkezik a nagyszabású innovációhoz, és 70%-uk azt gondolja, hogy nagyon jól ismeri szervezete innovációs beruházásait.

„A cégek többsége jelentős jövőbeni árbevétel-növekedésről mond le amiatt, mert szakadék tátong a technológiai beruházások lehetőségei és ténylegesen realizált értéke között” – mutatott rá Paul Daugherty, az Accenture technológiai és innovációs vezetője. „Jelentésünk segítséget nyújt a vezetőknek egy új fejlesztési ütemterv kidolgozásához, hogy stratégiai beruházásokkal csökkentsék az elmaradást az innováció terén, és nagyobb növekedést érjenek el.”

A vizsgálat részeként az Accenture öt fontos tényezőt – illetve „ÚTVONALAT” – határozott meg, amely megkülönbözteti a vállalatok felső 10%-át a többtől:

Haladás: Milyen mértékben alkalmazzák a vállalatok az új technológiát a szervezeten belüli üzleti folyamatok továbbfejlesztésére? Például használják-e a felhőt és a mesterséges intelligenciát (AI) a különféle üzleti folyamatok javítására, vagy csak elszórtan alkalmazzák ezeket a technológiákat?

Alkalmazkodás: Gondoskodik-e a vállalat arról, hogy IT-rendszerei képesek legyenek alkalmazkodni a változó piaci körülményekhez és reagálni rájuk? Például leválasztják-e a régi rendszereket, és használnak-e felhőszolgáltatásokat az innováció ösztönzésére?

Időzítés: Megfelelő-e az új technológiák bevezetésének sorrendje és ütemterve? Az első lépés ebben a folyamatban az alaptechnológiák azonosítása és a technológia-bevezetés sorrendjének meghatározása.

Ember-gép munkavégzés: A technológia felhasználása az emberi munka kiegészítésére, a munkavégzés élvezetesebbé tételére és a hatékonyság növelésére. Szerveznek-e technológiával támogatott, személyre szabott, gyakorlatias képzéseket a jövő technológiáinak használatához szükséges készségek elsajátítására?

Stratégia: Az üzleti és IT-stratégia aktív összehangolása és koordinált technológiai beruházások a lehetőségek jobb kiaknázásához.

„Azok a vállalatok, amelyek nem tesznek meg mindent azért, hogy a szervezetük egészében kiépítsék az érett technológiákra optimalizált rendszereket, nehezen tudnak majd felzárkózni a többiekhez, és ez pénzügyi teljesítményükre is negatív hatást gyakorol” – nyilatkozta James Wilson, az Accenture informatikai és üzleti kutatásokért felelős részlegének ügyvezető igazgatója.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Még mindig sötéten látják a jövőt a vállalkozások

A K&H kkv bizalmi index tavaly év végén látott reményteli javulása az idei első negyedévben ismét megtorpant: 4 pontos csökkenéssel -10 ponton áll a mutató, ami így már közel két éve a negatív tartományban...

Új innovációk a klímavédelem érdekében

A mérnöki és működési adatokat integráló új platform, a háztartási energiamenedzsmentet új szintre emelő vezérlőegység, az elektromos autózás terjedését támogató töltők és szoftver – többek között ezeket az újdonságokat jelentette be a Párizsban rendezett...

Új ízzel várja a nyarat a Dreher

Már kapható a boltokban az alkoholmentes Dreher 24 legújabb, frissítő málna ízű variánsa. A termék nem csak ízesítésében új, de a portfólió többi termékével összevetve alacsony a kalóriatartalma. Az alkoholmentes sörök, legyen szó akár...

Megvan a legjobb zöld családi autó

Az Év Magyar Autója verseny ünnepélyes díjátadójára a Budapest Automotive Summit rendezvényen került sor 2024. április 11-én, melyen az MG két elektromos modellje is kategóriagyőztesként végzett. Az évenkénti megmérettetésre 21 márka összesen 39 autót...
Házasság első látásra

Atombombája van a TV2-nek

Jó nézettséggel kezdett a Házasság első látásra és azóta hétről hétre tovább erősödött. A TV2 házasságos műsora masszív, rég nem látott előnnyel végzett a heti műsoros toplista élén. Az RTL a múlt hét kapcsán...

Új közvetlen járat indul Budapestről

Június 27-től a China Southern Airlines heti négyszer közlekedő járatot indít Kantonba, ezzel idén nyártól már heti 17 járat érhető el Kína és Budapest között. Az új járat amellett, hogy kiváló csatlakozást biztosít Délkelet-Ázsia...

Fontos ügyért küzdenek a budapesti plázában

Áprilisban a nőké a főszerep Budapest új kedvenc „nappalijában”, a Mammut I. Bevásárlóközpont 3. emeletén található Kollab by Mammut közösségi térben. A programsorozat nyitányaként HAPPY PERIODS címmel a szervező ARTEMIS női tech startup és...

Ismét csúcson a hazai lakáspiac

Tavaly október-decemberben történelmi csúcsra ért az új otthonok árszintjét jellemző index a KSH legfrissebb, előzetes adatai szerint. Ugyanebben az időszakban a használt lakásoknál viszont árcsökkenést regisztrált a statisztika. Az ellentmondás ellenére az Eurostat adatai...

Érdekes dolgok derültek ki az emojikról

Szinte minden magyar internetező használ hangulatjeleket, mégis a háromnegyedüknél előfordult már, hogy nem ismerte egy-egy emoji jelentését - derült ki egy friss országos, reprezentatív kutatásból. A felmérés alapján a különböző generációk sokszor más jelentést...

Új szupermarketet nyitott a Spar

Mintegy 212 millió forintos beruházással új szupermarketet nyitott a SPAR Magyarország Békéscsabán, az Andrássy út 3-5. szám alatt, egy korábbi kereskedelmi létesítmény helyén. A vállalat a beruházás révén 17 új munkahelyet teremtett a békési...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Hirdetési szolgáltatást indított a Wolt

A Wolt technológiai vállalat bejelentette saját hirdetési szolgáltatásának, a Wolt Adsnak az elindítását, hogy partnerei növekedését és láthatóságát felgyorsítsa. A sikeres béta-időszakot követően a vállalat most azt tervezi, hogy a hirdetési szolgáltatását kiterjeszti mind...

Még mindig sötéten látják a jövőt a vállalkozások

A K&H kkv bizalmi index tavaly év végén látott reményteli javulása az idei első negyedévben ismét megtorpant: 4 pontos csökkenéssel -10 ponton áll a mutató, ami így már közel két éve a negatív tartományban...

Új innovációk a klímavédelem érdekében

A mérnöki és működési adatokat integráló új platform, a háztartási energiamenedzsmentet új szintre emelő vezérlőegység, az elektromos autózás terjedését támogató töltők és szoftver – többek között ezeket az újdonságokat jelentette be a Párizsban rendezett...

Új ízzel várja a nyarat a Dreher

Már kapható a boltokban az alkoholmentes Dreher 24 legújabb, frissítő málna ízű variánsa. A termék nem csak ízesítésében új, de a portfólió többi termékével összevetve alacsony a kalóriatartalma. Az alkoholmentes sörök, legyen szó akár...

Megvan a legjobb zöld családi autó

Az Év Magyar Autója verseny ünnepélyes díjátadójára a Budapest Automotive Summit rendezvényen került sor 2024. április 11-én, melyen az MG két elektromos modellje is kategóriagyőztesként végzett. Az évenkénti megmérettetésre 21 márka összesen 39 autót...

Don't Miss

Elképesztő támogatást nyújthat a család – interjú Holló Mártával

Kihívásokat hozhat egy karrierútban a gyerekvállalás, a női szerepek mindennapos megoldása, ebben elképesztő támogatást nyújthat a család, ahogy nálam is történt – mondta el a Marketing&Media magazinnak Holló Márta. A Magyar Telekom vállalati kommunikációs...

Lakatos Zsófia: Soha nem bántam meg, hogy édesanyákat alkalmaztam

Hosszú távon nem lehet sikeres az a cég, amely elveszíti a női energiát és attitűdöt - véli Lakatos Zsófia. Az Emerald PR tulajdonos-ügyvezetője a Marketing&Media magazinnak adott interjúban beszélt arról, hogy mekkora kihívást jelent...

Liptay Gabriella: Nem érdemes „csak” karrierben gondolkozni

Talán nem is érdemes „csak” karrierben gondolkozni, sokkal inkább a kiegyensúlyozott, értelmes célok által meghatározott felelős élet vagy életvezetés lehet a megoldás – véli Liptay Gabriella. A KPMG in Hungary marketing- és kommunikációs igazgatója...

Elképesztő energiákat kell mozgósítanom – interjú Hámori Barbarával

Hiszek abban, hogy férfiak és nők együtt és közösen tudják a legtöbbet kihozni egy adott projektből, ahogy nekünk is szükségünk van az ő férfi energiáikra, másképp gondolkodásukra, úgy nélkülünk nők nélkül egyenesen megállna az...

Csobot Adél: Boldogan forgatnék egy jó napi sorozatban

Amit leginkább a szemem előtt tartok, hogy mindig önazonos legyek – vallja az influenszerkedés kapcsán Csobot Adél. Az mmonline.hu-nak adott interjúban a tavalyi évből a Sztárbox műsorvezetését és egy autentikus tangó-estben való közreműködését emelte...