Az autósok ötöde még nem váltott

Az autósok mintegy ötöde még mindig nyári gumival használja járművét – derül ki a nonstopgumi.hu és a Használtautó.hu karácsony előtt 8-10 nappal elvégzett felméréséből. A téli gumit használók azonban a korábbi évekhez képest fiatalabb és nagyobb profilmélységgel rendelkező abroncsokkal néznek szembe a tél kihívásaival.

 

A karácsony előtt egy-másfél héttel, a bevásárlóközpontoknál, illetve a belváros fizetős parkolóiban megvizsgált, tehát az ebben az időszakban aktívan használt autóknak idén csupán a 78 százalékán találtak az évszaknak megfelelő, vagyis téli vagy legalább négyévszakos gumit a szakemberek – írja közleményében a Használtautó.hu.

 

Mindez azért aggasztó, mert a jelenlegi párás, fagyos időjárás könnyen tud ugyanolyan veszélyes útviszonyokat produkálni, mint egy havazás vagy ónos eső. A Hungaroringen elvégzett idei téligumiteszten is az derült ki, hogy míg a prémium téli abroncsoknak jégen átlagosan 18-22 méteres út kellett ahhoz, hogy 40 km/órás sebességről megálljanak, a nyári gumik erre csak 45 méter felett voltak képesek. Nagyobb sebességnél, például autópályán ez a gyenge teljesítmény még utoléréses szituációkban is végzetes következményekkel járhat.

 

Javulóban a használatban lévő téli gumik minősége

 

A Téligumi-kommandó elnevezésű felmérés ugyanakkor számos pozitív fejleményt is feltárt. Míg a korábbi években az 5 évnél idősebb abroncsok aránya elérte az 50 százalékot, idén ilyen, túlkorosnak nevezhető téli gumi mindössze a megvizsgált autók 24 százalékán fordult elő. A profilmélységek átlaga – nyilvánvalóan a kedvezőbb futásidők miatt – szintén biztató szintet ért el: a korábbi évek 5,2 mm-es átlaga után idén 5,7 mm-t mértek a vizsgálatot végző szakértők. (A minimális előírás téli gumik esetében 4 mm.) A prémium abroncsok aránya ugyanakkor a korábbi 64 százalékos átlagról 58 százalékra csökkent.

  • Megosztom