Átrendezte a piacot a DIGI

Az Invitel Távközlési Zrt. felvásárlásával alaposan átrendezte a hazai távközlési piac erőviszonyait a DIGI Csoport. A cég átvette az első helyet a hazai műsorterjesztési szegmensben, az internet- és hangszolgáltatások területén pedig a második legnagyobb szolgáltatóvá vált.

Az Invitel megvásárlásával a DIGI Csoport újabb komoly piaci pozícióra tett szert Magyarországon, szolgáltatási területe és ügyfélköre is számottevően bővült. A társaság 30,4 %-os részesedésével jelenleg első helyen áll a magyarországi teljes televízió piacon, a vezetékes szélessávú internet- és telefonszolgáltatások területén pedig 24,8, illetve 22,7 %-os részesedésével a második helyre lépett a szolgáltatók közötti versenyben.

A DIGI Csoport már több mint 1,1 millió ügyfelet szolgál ki Magyarországon. A társaság kiemelt célja, hogy minél előbb egységesítse szolgáltatás portfolióját, ennek érdekében már június elejétől elindították az informatikai- és kommunikációs platformok összehangolását.

A gyors, stabil internet- és a minőségi televíziószolgáltatások nyújtásának elengedhetetlen feltétele a modern, jövőálló hálózat kiépítése. A DIGI Csoport ezért – folytatva eddigi stratégiáját – a jövőben is nagy hangsúlyt fektet a hálózatfejlesztéseire – írja közleményében a társaság.

  • Megosztom