- Hirdetés -

Átrendeződött a marketinges élcsapat – itt a legújabb TOP50

|

- Hirdetés -

Eddig még soha nem volt egyik évről a másikra annyi cserélődés a Marketing&Media magazin marketinges rangsorában, mint az idén. A listán szereplők közel fele újonnan került be a legsikeresebb hazai marketingkommunikációs döntéshozók TOP50-es rangsorába, bár az is igaz, hogy több visszatérő is van közöttük. A lista élén Szabó Béla, a Magyar Telekom márka- és lakossági kommunikációs igazgatóját találjuk, aki Bánhegyi Zsófia és Mérő Ádám követnek.

Nem egyszerű látatlanban meghatározni, hogy kik számítanak a legsikeresebb hazai marketingkommunikációs döntéshozóknak. Nagyon jól mutatja ezt az idén ötödik alkalommal elkészített marketinges 50-es listánk. A tavasszal publikált médiapiaci Top 50 esetén nagy vonalakban azért mindig sejthető, hogy kik kerülnek be, azon belül kik lesznek inkább az élbolyban. Ott nagyon erős párhuzam van a legnagyobb árbevételű médiavállalatok és ügynökségek vezetői, valamint a lista szereplői között.

A marketingkommunikációs szakemberek rangsorát végignézve az látható, hogy sokkal kevésbé a cégméret és a hirdetési büdzsé nagysága a meghatározó. Egészen pici büdzsé felett őrködő marketingvezetők is rendre bekerülnek az 50-be. Ez alapján a sokadik éves tapasztalatunk az, hogy a marketinges Top 50 esetén többet nyom a latban az adott szakember szakmai hírneve, sikerei és elismertsége annál, mint hogy mekkora reklámköltés összpontosul a kezében.

Viszont ebből következik az is, hogy a marketinges toplista esetén kicsit szubjektívebb a szavazás, emiatt egyik évről a másikra nagyobb átrendeződéseket láthatunk. A médiapiacon és az ügynökségi világban azért alapvetően stabilak a cégméretek, emiatt a meghatározó szereplők köre is lassabban változik. Ez konkrétan azt jelenti, hogy a médiás Top 50 esetén egyik évről a másikra a listán szereplők negyede szokott cserélődni. A marketinges 50-es listán jóval nagyobb a fluktuáció. 2019-ben a rangsorban szereplők 36 százaléka cserélődött, az idén pedig ez 44 százalékot tett ki. Azaz a mostani listán szereplőknek közel a fele új ember. Amennyiben összevetjük a 2016-os első hasonló összeállításunkat és a mostanit, akkor csak 18 olyan szakembert találunk, aki mindkét marketinges Top 50-ben helyet kapott.

Jövés-menés

A listás cserélődések mögött nagyon sok esetben személyi változások állnak. A tavalyi összeállításunk élén végző Németh Ottó év elején távozott a Henkeltől, így ő kikerült a Top 50-ből is. Ugyanakkor utódja, Szak Zsuzsanna egyből bejutott a friss összeállításba. A korábbi évben fix szereplője volt a marketinges Top 50-nek Baráth Péter, a Vodafone márkaigazgatója. Viszont a UPC beolvasztásának lezárultával távozott a távközlési vállalattól, és egy non-profit szervezethez, a WWF-hez igazolt, ahol a regionális marketing- és partnerkapcsolati igazgatói posztot tölti be. Emiatt nem került be az idei 50-be, viszont azért ez nem volt borítékolható, hiszen hasonló szervezetek kommunikációs vezetői is olykor helyet kaptak a listán. A korábbi évekből jó példa volt erre Fodor-Kovács Éva, a Bátor Tábor marketing- és kommunikációs vezetője, aki többször is szerepelt a toplistán.

Az idén pedig az újonnan bekerülők között láthatjuk Hunyadi Rékát, aki a Greenpeace engagement- és kommunikációs vezetője. Egyébként Baráth Péter utódja is szerepel az 50-ben, de ő nem új szereplő, hiszen Juhász Péter Tibor nevét a tavalyi toplistánkon is láthatták. Akkor még a Borsodi Sörgyár marketingigazgatójaként kapott helyet a Top 50-ben. Sőt, hogy teljes legyen a kör, Juhász Péter Tibor borsodis utódja, Spiegel György is bekerült az 50-be. A Borsodi Sörgyár új marketingigazgatója házon belülről érkezett, hiszen 2019 óta a Borsodi márkáért felelős marketingmenedzserként dolgozott a társaságnál.

Nagy visszatérők

Az újonnan bekerültek között mindenképpen említést érdemel Bánhegyi Zsófia, a Szerencsejáték Zrt. marketing- és kommunikációs igazgatója. Egyből a második helyen nyitott, ami azért ritka. Persze azt meg kell említeni, hogy a marketinges toplistánkon ő nem teljesen új, hanem visszatérő szereplőnek számít. A 2016-os összeállításunkban az első helyen végzett, akkor még a Magyar Telekom csoport kommunikációs igazgatójaként. A 2017-es Top 50-ben pedig az ötödik helyen láthattuk a nevét, akkor a Magyar Turisztikai Ügynökség marketing-kommunikációért felelős vezérigazgató-helyetteseként végzett a lista első felében.

Az új szereplők között van az Unilever részéről Bányász Lívia, aki szintén nem teljesen újonc a listánkon. Tavaly ugyan nem volt bent az 50-ben, viszont az azt megelőző három évben mindig bekerült a rangsorba. Eddig még nem szerepelt a listán Sándor Gabriella, a Libri-Bookline marketing- és kommunikációs igazgatója. Az ő esete is jó példa arra, hogy nem minden a hatalmas marketingbüdzsé, viszont az általuk elnyert számos szakmai díj alapján a Libri-Bookline kisebb forrásból is jól gazdálkodik.

 

 

Heszler Róbert

Az összeállítás teljes terjedelmében a Marketing&Media magazin legújabb számában olvasható.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Újdonságokkal rukkolt elő a Samsung

A Samsung a milánói EuroCucina 2024 szakkiállításon az összekapcsolt otthonok jegyében mutatja be új, prémium konyhai eszközeit és az életstílust, amit a készülékek kínálhatnak. A Rho Fiera Milano területén, 2024. április 16. és 21....

Kiderült, miért rendeződik át a munkaerőpiac

Miközben több mint 70 ezer állás betöltetlen ma Magyarországon, csaknem 100 ezer külföldi munkavállaló dolgozik az országban és több mint 200 ezer ember inaktív. Az elvándorlás és a külföldi munkavállalás évtizedes jelenség és a...

Olimpia: egyetlen pillanatról sem kell lemaradnunk

A Warner Bros. Discovery (WBD) teljes portfólióját és hálózatát kihasználva Európa-szerte a lehető legteljesebb élményt nyújtja majd a nézőknek. A Eurosport mellett a május 21-én induló Max platformon az olimpia minden pillanata megtekinthető lesz.A...

Különleges interjú Szoboszlai Dominikkal

Szombat este 20:25-kor tűzi műsorára a Spíler 1 a legsikeresebb magyar focista, a Liverpoolban játszó Szoboszlai Dominikkal készült exkluzív interjúját. Baumstark Tibor nem csak a magyar válogatott csapatkapitányával beszélgetett, végig járta azokat a helyszíneket,...

Még nem lélegezhetnek fel a vállalatok

Országos szinten számottevően csökkent a munkavállalói fluktuáció, 28 százalékra mérséklődött tavaly, az egy évvel korábbi 33 százalékról. Azonban a vállalatok nem lélegezhetnek fel, mert ez az érték még mindig kétszerese az elfogadhatónak. A csökkenés...

Érdekes adatok jöttek a fővárosi ingatlanpiacról

Az ingatlanvásárlók ötöde szerződött 2024 első negyedévében első otthonára a Duna House értékesítési adatai alapján. Zömében (29%) a fővárosi lokációt választották az ügyfelek, de Pest és Bács-Kiskun vármegye is vonzotta az első lakást szerzőket....

Tévézésben az éllovasok között vagyunk

A televíziózás továbbra is meghatározó napi szabadidős tevékenység hazánkban annak ellenére, hogy Európa legtöbb országában, de a világ számos táján is csökken a televízió népszerűsége. A Föld népessége napi szinten 2 óra 25 percet...

Május elején rajtol a ValóVilág12

Május 5-én ismét megnyílik a ValóVilág Villa kapuja, amelyet mindenre elszánt játékosok lépnek át. Mindennapjaikat a nézők 24 órában követhetik nyomon az RTL+ streaming platformon, ahol a felhasználók teljes mértékben részesei lehetnek az eseményeknek. Tizenkettedik...

Berki Krisztiánnal keresi a tehetséges sportolókat a Szentkirályi

Ötödik alkalommal indul útjára a Szentkirályi Tehetségprogram, amely a Magyar Olimpiai Bizottság szakmai támogatásával, és a program nagykövetével, az olimpiai bajnok tornász Berki Krisztiánnal közösen keresi a legtehetségesebb hazai utánpótlás-sportolókat, hogy elősegítse sportkarrierjük kiteljesedését....

Ők döntik el, kik a Csodanők

A 2024-es Carrie Csodanő Díj zsűrije ismét közismert tagokból áll. A díjat azért hozta létre 2023-ban a Carrie Magazin, hogy minden olyan nő-anya elismerést kaphasson, aki nem feltétlenül tűnik ki mindenhol, de rendkívül lényeges...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Csavar egyet közönségkedvenc szendvicsén a McDonald’s

A tavalyi nagy sikert követően új Erős Pistás szendvicsekkel várja vendégeit a hazai McDonald’s. A fogyasztók visszajelzéseit meghallgatva idén az eddiginél még „pistásabb” formában érkeznek a burgerek.A két márka kollaborációja – a mekis szendvicsek...

Újdonságokkal rukkolt elő a Samsung

A Samsung a milánói EuroCucina 2024 szakkiállításon az összekapcsolt otthonok jegyében mutatja be új, prémium konyhai eszközeit és az életstílust, amit a készülékek kínálhatnak. A Rho Fiera Milano területén, 2024. április 16. és 21....

Kiderült, miért rendeződik át a munkaerőpiac

Miközben több mint 70 ezer állás betöltetlen ma Magyarországon, csaknem 100 ezer külföldi munkavállaló dolgozik az országban és több mint 200 ezer ember inaktív. Az elvándorlás és a külföldi munkavállalás évtizedes jelenség és a...

Olimpia: egyetlen pillanatról sem kell lemaradnunk

A Warner Bros. Discovery (WBD) teljes portfólióját és hálózatát kihasználva Európa-szerte a lehető legteljesebb élményt nyújtja majd a nézőknek. A Eurosport mellett a május 21-én induló Max platformon az olimpia minden pillanata megtekinthető lesz.A...

Különleges interjú Szoboszlai Dominikkal

Szombat este 20:25-kor tűzi műsorára a Spíler 1 a legsikeresebb magyar focista, a Liverpoolban játszó Szoboszlai Dominikkal készült exkluzív interjúját. Baumstark Tibor nem csak a magyar válogatott csapatkapitányával beszélgetett, végig járta azokat a helyszíneket,...

Don't Miss

Elképesztő támogatást nyújthat a család – interjú Holló Mártával

Kihívásokat hozhat egy karrierútban a gyerekvállalás, a női szerepek mindennapos megoldása, ebben elképesztő támogatást nyújthat a család, ahogy nálam is történt – mondta el a Marketing&Media magazinnak Holló Márta. A Magyar Telekom vállalati kommunikációs...

Lakatos Zsófia: Soha nem bántam meg, hogy édesanyákat alkalmaztam

Hosszú távon nem lehet sikeres az a cég, amely elveszíti a női energiát és attitűdöt - véli Lakatos Zsófia. Az Emerald PR tulajdonos-ügyvezetője a Marketing&Media magazinnak adott interjúban beszélt arról, hogy mekkora kihívást jelent...

Liptay Gabriella: Nem érdemes „csak” karrierben gondolkozni

Talán nem is érdemes „csak” karrierben gondolkozni, sokkal inkább a kiegyensúlyozott, értelmes célok által meghatározott felelős élet vagy életvezetés lehet a megoldás – véli Liptay Gabriella. A KPMG in Hungary marketing- és kommunikációs igazgatója...

Elképesztő energiákat kell mozgósítanom – interjú Hámori Barbarával

Hiszek abban, hogy férfiak és nők együtt és közösen tudják a legtöbbet kihozni egy adott projektből, ahogy nekünk is szükségünk van az ő férfi energiáikra, másképp gondolkodásukra, úgy nélkülünk nők nélkül egyenesen megállna az...

Csobot Adél: Boldogan forgatnék egy jó napi sorozatban

Amit leginkább a szemem előtt tartok, hogy mindig önazonos legyek – vallja az influenszerkedés kapcsán Csobot Adél. Az mmonline.hu-nak adott interjúban a tavalyi évből a Sztárbox műsorvezetését és egy autentikus tangó-estben való közreműködését emelte...