Angol topfocival erősít a DIGI Sport

Holnaptól az angol labdarúgó élvonal mérkőzéseinek fele Magyarországon kizárólag a DIGI Sporton lesz látható, sőt a csatorna a fordulók összefoglalóit is közvetíti.

Az idén 10. születésnapját ünneplő DIGI Sport hivatalosan is bejelentette, hogy jogokat szerzett az egyik legkedveltebb topbajnokság, az angol Premier League közvetítéséhez, így február 23-tól az angol bajnoki fordulók mérkőzéseinek fele Magyarországon kizárólag a DIGI Sport csatornáin lesz látható.

Az első közvetítéseket már a hétvégén, február 23-án és 24-én láthatják a tévénézők, a Tottanham, a Newcastle United és az Arsenal meccseit követhetik majd.

A DIGI Sport csatornákon emellett a ’Serie A’ olasz első osztályú labdarúgó-bajnokság, a ’Ligue 1’ francia első osztályú bajnokság mérkőzései, illetve az UEFA Európa-liga és a ’Süper Lig’ török első osztályú labdarúgó-bajnokság összecsapásai is feltűnnek.

A prémium futball jogok megszerzése mellett továbbra is a DIGI Sporton lesz látható a Turkish Airlines kosárlabda Euroliga, valamint az ATP Masters versenyei és a WTA sorozat legtöbb mérkőzése. Ezeken kívül számos más, hazai érdekeltségű sportesemény közvetítését is nyomon követhetjük a sportcsatornán.

  • Megosztom