A rovat megjelenését a szerencsejáték Zrt támogatta.

Akár újabb hungaroringi F1-futam is lehet idén

Jól vizsgázott a rendszer a koronavírus-világjárvány miatt kialakult helyzetben a hétvégi Forma-1-es Magyar Nagydíjon – mondta Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója.

“Nem ilyen 35. évfordulóra készültünk, de sportdiplomáciai és sportszakmai siker, hogy ebben a helyzetben egyáltalán tudtunk versenyt rendezni” – fogalmazott Gyulay az M1 aktuális csatornán hétfő reggel.

Hozzáfűzte, hogy a Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Liberty Mediával együtt nagy sikerként könyvelték el, hogy Magyarországra tudott jönni a futam, hiszen a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben nem voltak egyszerűek az elmúlt hónapok.

Mint mondta, nagyon be van biztosítva a verseny: egy 75 oldalas dokumentum rendelkezett arról, milyen előírásokat kell betartani, rendelkezett többek között a távolságtartásról, a maszkhasználatról, illetve a szükséges vizsgálatokról: az elmúlt héten 5246 tesztet végzett el a Semmelweis Egyetem, illetve a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) által erre megbízott cég.

Csaknem száz konténerre volt szükség a pályán, ezekből alakítottak ki “konténerszigeteket”, hiszen nagyon szigorú előírások szerint járnak el a csapatok, egymással sem nagyon érintkeznek. “Gyakorlatilag nekünk kellett felépítenünk az otthonukat” – tette hozzá Gyulay.

A beszélgetésben elhangzott, hogy Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Hungaroringen Jean Todttal, az FIA elnökével és Chase Carey-vel, a Formula One Group vezérigazgatójával folytatott szombati helyszíni tárgyaláson felajánlotta: amennyiben szükség lesz rá, akár még egy Forma-1-es versenyhétvége megrendezhető lesz idén Magyarországon.

“Örültünk a felajánlásnak” – mondta Gyulay Zsolt, ugyanakkor kifejezte reményét, hogy mindenhol meg lehet rendezni a futamokat. “A versenyzők és a nézők sem szeretnék talán annyira, hogy ugyanazon a pályán folyjanak a versenyek. De attól függően, hogy hogyan alakul a nemzetközi helyzet, azért mi készek vagyunk erre a dologra” – fogalmazott.

(MTI)

  • Megosztom