A Sanoma értékesíti az időjárásportál felületeit

Februártól a Sanoma értékesíti a Köpönyeg reklámfelületeit az ügynökségek felé, míg a direkt értékesítés továbbra is az Arkon Zrt.-nél marad. A két cég tervei között tartalmi együttműködés is szerepel.

Az együttműködés a Köpönyeg és a Sanoma között már tavaly beindult a mobil felületek kizárólagos értékesítésével. Ennek következő lépcsőfoka a reklámfelületek kezelése, a jövőben pedig még sokrétűbb lesz a kapcsolat a kiadó és az időjárás-előrejelző oldal közt.

„Az, hogy a Köpönyeg hirdetéseit mostantól a Sanoma értékesíti az ügynökségek felé, csak az első lépések egyike a közös úton. Számunkra stratégiailag fontos, hogy szélesíteni tudjunk az elérésünkön, ezért nemcsak értékesítési oldalról nyitunk tematikus oldalak felé, hanem következő lépésként tartalmi együttműködéseket is szeretnénk kialakítani. A Köpönyegen már 2013-tól találkozhatnak a látogatók a Nők Lapja Café és a HáziPatika.com híreivel, és most további weblapokkal is megindultak a tárgyalások” – mondta Steff József kereskedelmi igazgató.

Az együttműködés része, hogy az oldalon tavaly év vége óta elérhető rich media felületek mellett a Sanoma, követve a legújabb hirdetői trendeket, folyamatosan új, egyedi native reklámmegoldásokat vezet be. Segítségükkel a felületek természetes tartalmával maximálisan összhangban lévő, abba beépülő reklámokat kínálnak az ügyfeleknek, hogy hatékonyan juttathassák el a fogyasztóknak a hirdetői üzeneteket.

A Köpönyeget átlagosan naponta 145 ezer felhasználó látogatja, és az egyetlen 15 napos időjárásportál, amely az idei évtől előrejelzést ad a kültéri hobbikra is. A Köpönyeg az Arkon csoport portfóliójába tartozik, csakúgy mint az ingatlan.com, melynek felületeit továbbra is az Arkon display csapata értékesíti.

 

  • Megosztom