A Rekordok Könyvében az Apple

Már a Guinness Rekordok Könyvét is meghódította az Apple a Los Angeles Times beszámolója szerint. A társaság okosmobilja és alkalmazásboltja is bekerült a legek közé.

A leggyorsabban fogyó hordozható játékplatform címet nyerte el az iPhone4 a Rekordok Könyve speciális kiadásában. A készülékből a forgalmazás első napján 1,5 millió darabot adtak el, ezzel jócskán megelőzte a kategóriában riválisait, hiszen a Sony PSP-ből „mindössze” 200 ezer darab talált gazdára az első nap, míg a Nintendo DS-nek egy hétre volt szüksége 2004 novemberi piacra dobását követően, hogy elérje a félmillió eladott példányt.

 

A világ legnagyobb, letölthető videójátékokat értékesítő áruházával is az Apple büszkélkedhet, hiszen az App Store-ban több mint 37300 játékot forgalmaznak. A riválisok közül a Microsoft Xbox Live-ban 1300, míg a Wii virtuális játékboltjában csak 600 játék érhető el.

 

Az Apple App Store-ban februárban csak iPhone-ra több mint 300 ezer különböző programot lehetett elérni a Distimo kutatócég adatai szerint, ezzel toronymagasan vezeti az alkalmazásboltok rangsorát. A Distimo elemzése szerint azonban könnyen előfordulhat, hogy még az idén nyáron változik a helyzet, a társaság előrejelzése szerint ugyanis a jelenlegi gyarapodási ütemet figyelembe véve augusztusra az Android Market megelőzheti az Apple virtuális áruházát.

  • Megosztom