A britek nekünk is bekavarhatnak

Elképzelhető, hogy a Brexit a magyar idegenforgalomban és vendéglátásban is komolyan érezteti majd hatását. Bár nem Nagy-Britanniából érkezik a legtöbb turista, a britek forgalmának növekedése a legdinamikusabb, ráadásul az utóbbi években részben ők kompenzálják az olyan hagyományos küldő országok visszaesését, mint Németország és Ausztria.

A szigetország lakói elsősorban az elmúlt években felpörgő fővárosi „buliturizmusban” jeleskednek, és ugyan csak néhány napot töltenek nálunk, viszont jellemzően sokat költenek, elsősorban nem szállásra, hanem éttermekre, bárokra, fürdőkre. A dinamikus növekedést jól érzékeltetik a Központi Statisztikai Hivatal adatai: 2014 első negyedévében 74 ezer beutazást regisztráltak Nagy-Britanniából, az idei első három hónapban már 126 ezret, de tavaly volt olyan negyedév, amikor már 200 ezer felett volt ez a szám – számolt be róla a vg.hu.

Hasonlóan dinamikusan növekszik a brit turisták költése is: 2014 első negyedévében 9 milliárd forintot hagytak a magyar vendéglátóhelyeken és egyéb szolgáltatóknál, az idei első negyedben már csaknem 16 milliárdot. Az egy főre jutó napi 21 ezer forintos átlagfogyasztásukat pedig csak az írek, az oroszok és az ausztrálok múlták felül 2016 első három hónapjában.

„Egyelőre sok a bizonytalanság a Brexit végső kimenetelével kapcsolatban, így nehéz megjósolni a lehetséges hatásokat” – hangsúlyozta Niklai Ákos. A szállodaszövetség elnöke szerint a font zuhanása kedvezőtlen hatással lehet a turistaforgalomra, pláne ha hosszú távon kedvezőtlen marad a brit fizetőeszköz árfolyama. Ám ez azon nem változtat, hogy Magyarország nagyon olcsó desztinációnak számít, a régión belül pedig a rendkívül jó ár-érték arányunkról vagyunk híresek – tette hozzá Niklai.

  • Megosztom