A reklámszakma titkai az Ogilvy-től

Idén is folytatódik az Ogilvy marketingkommunikációs képzése az ELTE diákjai számára. Az Ogilvy kreatívtúrát a cégcsoport ügyvezető igazgatója, Sályi Réka vezeti.

Az Ogilvy kreatívtúra című kurzust az ügynökség az ELTE Média és Kommunikáció tanszékének alapképzésén tartja. Az Ogilvy már negyedik féléve, mindig a legfrissebb esettanulmányokkal vesz részt a marketing- és marketingkommunikációs oktatásban.

„A kommunikációs diszciplínák, szakmai alapvetések és esetek áttekintése mellett a kurzuson betekintést nyújtunk a stratégiai tervezésbe és az ügynökségek mindennapi működését is modellezzük. A tanulók csoportokban, szakembereink segítségével dolgoznak ki egy-egy ügynökségben vagy ügyféloldalon előforduló feladatot, melyet végül prezentálniuk is kell – mondta Sályi Réka, az Ogilvyt is magába foglaló Geometry cégcsoport ügyvezető igazgatója, a kurzus vezetője. „Fontosnak tartjuk, hogy tevékeny részesei legyünk a kommunikációs szakma utánpótlás-nevelésének és büszkék vagyunk, hogy több tehetséges hallgatót ma már munkatársaink között tudhatunk vagy ügyfélként dolgozhatunk vele.”

Az Ogilvy a Geometry cégcsoport stratégiára, márkaépítésre specializálódott tagja. Az Ogilvy kreatívtúrát a cégcsoport ügyvezető igazgatója, Sályi Réka vezeti.

  • Megosztom