A fogyasztói élmény javítására fókuszálnak a Tchibo-nál

Az idén tízszázalékos növekedést és 3,3 milliárd forintos forgalmat vár a Tchibo webáruházánál Németh Norbert. A társaság magyarországi e-kereskedelmi igazgatója lapunknak beszélt arról is, hogy milyen szerepe van a mobilplatformnak az értékesítésben és miben hoz változást a jövőre lezáruló nagy fejlesztésük.

– Egymást érik az online áruházak akciói az év végén, a Tchibo webáruházánál beindult már a karácsonyi hajrá?

– Annyira, hogy november 13-án megtartottuk a nagy év végi akciónkat, a Megaszerdát, amikor 30 százalék kedvezményt adtunk minden használati cikkünkre. A Tchibónál 2012 óta csinálunk egy ilyen „Év legnagyobb akcióját”, vagyis előbb kezdtük, mint ahogy Magyarországon is elterjedt a Black Friday. Nagyon sokat várunk ettől a kezdeményezéstől, évről évre rekordot döntünk és ilyenkor akár az éves online forgalmunk 10 százaléka is összejöhet. (Az interjú még az akció előtt készült – a szerk.)

– Összességében milyen évre számítasz?

– Tavaly sikerült közel 20 százalékkal növelnünk a forgalmunkat, az idén 10 százalékos bővüléssel számolok, 3,3 milliárd forint körül lesz a forgalom. Fontosnak tartom megemlíteni, hogy a magyarországi teljesítmény kiemelkedőnek számít céges szinten, rajtunk kívül egyedül Törökországban várható online árbevétel-növekedés, de euróban is nézve várhatóan csak mi növünk az idén.

– Az e-kereskedők sokszor mondják, hogy náluk sosem állhat le a fejlesztés. Milyen újítások voltak az idén a Tchibónál?

– Ebben az évben főleg optimalizációs fejlesztéseink voltak. A felhasználók az újításokból elsősorban azt látják, hogy szebb lett az oldal, nagyobb képekkel, látványosabb a megjelenés. Nagyon fontos előrelépésekre került sor a sztenderdizáció területén. Ebben az évben nagy hangsúlyt kapott, hogy minden platformon egységesen jelenjünk meg, valamint a „multiscreen” megközelítés, hogy minden eszközön ugyanúgy nézzen ki a felületünk. Sok változás volt a háttérrendszerekben és a működésben, ami főleg a hatékonyabb kiszolgálásban mutatkozik meg. Az idei év egyik fontos újítása volt számunkra a Google Shopping augusztusi megjelenése, és azt mondhatom, hogy most már igen intenzíven használjuk ezt a marketingeszközt, lassan a büdzsénk tíz százalékát ezen keresztül költjük el. Jövőre pedig azzal számolok, hogy ennek a részesedése a marketingkiadásainkból éves szinten 10-15 százalék lehet.

– Jellemzően milyen eszközt használnak a Tchibo webáruházának felhasználói?

– Van saját applikációnk, mobilra és táblagépre optimalizált verziónk is. A cégen belül Magyarország az élbolyban van a mobilos elérésben. A látogatások 70 százaléka telefonról vagy tabletről történik, az értékesítésben pedig 50 százalékos a részesedésük.

– Milyen tervekkel indultok neki 2020-nak?

– Azt gondolom, hogy jövőre kicsit lassabb lesz a növekedés nálunk, 6-8 százalékos bővüléssel tervezünk. A nem élelmiszer kategóriába tartozó termékeknél lassabb fejlődés lehet, ugyanakkor a kávékapszulás rendszerek még jövőre is látványos növekedést hozhatnak. Jelenleg is tart az a hároméves projekt, aminek keretében az egész webáruházplatform megújul. Ez a fejlesztés jövőre zárul le, azonban ez inkább a belső folyamatokra lesz hatással. Nagyon fontos cél jövőre is a cross-channel, vagyis a fizikai boltok és az online értékesítés még jobb összekapcsolása, amitől a vásárlói élmény további javulását várjuk.

Kalocsai Zoltán

Az interjú teljes terjedelmében a Marketing&Media magazin legújabb számában olvasható.

  • Megosztom