A digitális fejlesztésben hiszünk – interjú Vidus Gabriellával

Ez egy újabb sikeres év lesz – mondta Vidus Gabriella. Az RTL Magyarország vezérigazgatója beszélt arról is, hogy nem ő találkozott a miniszterelnökkel, a digitális fejlesztésben hisznek, az egyik legnagyobb kihívást pedig a disztribúciós tárgyalások jelentik most.

– Milyen lesz az idei év? Gondolom, az elmúlt 9 hónap alapján akár már mérleget is lehet vonni.

– Ahogy jelenleg látjuk, ez egy újabb sikeres év az RTL Magyarország 21 éves történetében, hiszen az RTL Klub megőrizte piacvezető helyét a piac által fontosnak tartott 18–49 éves korosztályban. A második és harmadik generációs csatornáink is jól teljesítenek az erősödő fragmentációban, így portfóliószinten is jól állunk, annak ellenére, hogy nem indítottunk új csatornákat az amúgy is zsúfolt piacon. Az idén talán a legfontosabb innovációink a digitális AVOD platformunk, az RTLMost! megújítása és a digitális csatornák elindítása. A digitális, nem lineáris nézői szokások megismerése és ennek a tudásnak a felhasználása kiemelkedően fontos számunkra, hiszen ez lesz az alapja az RTLMost! továbbfejlesztésének, illetve újfajta üzleti modellek bevezetésének.

– Rogán Antal egy májusban készült videóban kétszer is elmondta, hogy a miniszterelnök nemcsak Heinrich Pecinával, hanem az RTL Klub vezérigazgatójával is találkozott. Ez igaz? Tényleg volt találkozó és miről beszéltetek?

– Nem velem találkozott a miniszterelnök úr, hanem a Bertelsmann (az RTL Group tulajdonosa) vezérigazgatójával, Thomas Rabéval. Ez több évvel ezelőtt történt, és a téma nem meglepő módon a reklámadó volt, ami sajnos azóta is célját vesztetten sújtja a reklámipart.

– Na de hagyjuk a politikát. Jövőre is nagy harc lesz a két tévétársaság között?

– Bízom benne, hogy igen! Ugyanis így lehet a legkreatívabbnak, leginnovatívabbnak, legszórakoztatóbbnak és legnézettebbnek maradni, hiszen ahhoz kell a kihívás.

– Mennyire nehéz kezelni, hogy a rivális több mint két éve teljesen új játékszabályok szerint játszik és számolja az eredményeket? Csak teljes lakosságban, 18–59-ben és egész napban számol. Megfőzték a piacot?

– Hadd frissítsem fel mindenki emlékezetét, a TV2 Csoport 2014. január elseje óta 18–59-ben méri magát, ezt még Simon Zsolt akkori vezérigazgató jelentette be 2013 őszén. Ettől függetlenül az idén a TV2 Csoport közleményeiben változatos módon használja a célcsoportokat, még néha a 18–49-et is, attól függően, hogy kommunikációs szempontból melyik előnyösebb. Ebben semmi kivetnivaló nincs, mindenki úgy árulja a portékáját, ahogy tudja. Nyilván ki lehet találni olyan versenypályákat,

ahol könnyebb előnyösebb helyzetbe kerülni. Hogy a főműsoridőről, ami közismerten a televíziós piac csúcsterméke, miért mond le, arra csak ötleteim vannak.

– Ti maradtok a 18–49-nél és a főműsoridőnél?

– Az RTL Magyarország 18–49-ben kommunikál, mint ahogy eddig mindig. Viszont a kereskedelmi célcsoportok ennél sokkal változatosabbak nálunk, hiszen 18 célcsoporton teljesítjük ügyfeleink kampányait, ezzel igazodva az igényeikhez.

– A TV2-nél jelezték az őszi sajtótájékoztatón, hogy a küldetésük még nem fejeződött be, 18–49-ben is élre fognak törni. Te ezt elképzelhetőnek tartod?

– Most akkor mégiscsak fontos a 18–49? 🙂 Szerintem a piaci kihívó mindenkori feladata a piacvezetőt kihívások elé állítani, így ezt a célt eddig minden TV2-vezérigazgató és -programigazgató kitűzte a vállalat elé, hiszen kell a motiváció. A mindenkori piacvezetőnek meg az a feladata, hogy még jobban tegye a dolgát, és ezt megakadályozza, megőrizze az első helyet, így nekünk itt, az RTL Magyarországnál ez a dolgunk.

– A rivális piacra öntött egy rakás új csatornát az elmúlt két évben. Várható, hogy az RTL is újabb televízióval lép a piacra?

– Nem tervezünk újabb lineáris csatornát indítani, mert véleményünk szerint inkább a piaci konszolidációnak lenne itt az ideje.

– Mire helyezitek akkor a fókuszt?

– Mi inkább a digitális fejlesztésben hiszünk, hiszen ott vannak új csatornáink, a NevessMost! és a SzeressMost!, amelyeket kifejezetten az online nézői igényekre reagálva fejlesztettünk ki. Ezeknek a csatornáknak az eredményei azt bizonyítják, hogy jó irányba haladunk. A digitális non lineáris médiafogyasztás nem a jövő, hanem már a jelen. Büszke vagyok arra, hogy jelenleg a piacon UX szempontjából talán az egyik legjobb AVOD termék a miénk, amit sok kutatás mellett a felhasználói számok is igazolnak. Az RTLMost! platformunk rendkívül népszerű, az év eleje óta közel 30 millió videómegtekintést mértünk és havonta félmillió egyedi látogatónk van. A tartalom folyamatosan bővül, jelenleg 6000 cím elérhető, ami azt jelenti, hogy fél évig tudnánk éjjel-nappal tévézni a Most!-on. Ezt a terméket fejlesztjük tovább úgy, hogy kiszolgáljuk a felhasználói igényeket, kihasználjuk az online videohirdetési piac növekedését, mindemellett új üzleti kapcsolatot alakítsunk ki a jelenlegi disztribúciós partnereinkkel, akik számára egy a jelenleginél emeltebb szolgáltatáscsomaggal és tartalmi ajánlattal rendelkező verziót fejlesztünk ki. Az RTL Magyarország digitális stratégiájának célkitűzése, hogy a tartalmaink digitális elérése az RTLMost! platformon keresztül történjen, ebben például a streaming is benne van, amelyet ebben az évben sikeresen teszteltünk.

– Ennek mekkora bevétele lehet a következő években?

– Mivel itt nemcsak hirdetési bevételről beszélünk a jövőben, hanem a B2B2C modellben előfi zetői bevétellel, így a kérdésedre úgy válaszolnék, hogy a következő években az a cél, hogy az RTLMost! mint termék a bevételeink közel 10 százalékát termelje.

– Milyen évet vársz 2019-től?

– Hasonlóan mozgalmasat, mint amilyen a 2018 eddig volt, az egyik legnagyobb kihívást jövőre a normál üzletmeneten kívül a disztribúciós tárgyalásaink jelentik, amelyekre sok újdonsággal készülünk mind tartalmi kínálatunkkal, mind a már említett új digitális termékünkkel.

Simon Krisztián

Az interjú teljes terjedelmében a Marketing&Media magazin legújabb számában olvasható.

  • Megosztom