- Hirdetés -

A behajtással küzdenek a cégek

|

- Hirdetés -

A magyar cégek árbevételének mintegy 8 százaléka érkezik a késedelmes kintlévőségek behajtásából – derül ki az EOS Csoport európai fizetési szokásokat vizsgáló tanulmányából. Minden második hazai vállalat külső partner segítségét is igénybe veszi kintlévőségei kezeléséhez.

A magyarországi cégek képviselői közül minden második (48%) nyilatkozott úgy, hogy kintlévőségei kezeléséhez külső partner segítségét is igénybe veszi, amibe beletartoznak a professzionális követeléskezelő vállalatok, valamint az ügyvédi irodák is. Ez az arány nem mutat jelentős változást az elmúlt évhez képest, és Európai összehasonlításban magasnak számít. Az összes megkérdezett európai vállalat 37%-a működik együtt külső partnerrel.

A gazdaság teljesítményének szemszögéből fontos tényező, hogy a behajtásból származó pénzt a vállalatok legtöbbször saját kintlévőségeik törlesztésére (54%) használják fel, míg 50%-uk a munkahelyek védelmére és munkahelyteremtésre fordítja az összeget. Jelentős hányad (46%) említette, hogy tevékenységi körének bővítésére, vagy kutatás-fejlesztésre költ (38%), a vállalatok 24%-a pedig a pénzügyi piacon fekteti be ezt a bevételt.

Kraszna Tamás, az EOS Magyarország fedezetlen követeléskezelési osztályának vezetője kiemelte, hogy a követelések megfelelő és szakszerű kezelése számos pozitív hatást gyakorol a gazdaság teljesítménye szempontjából: „Az adatokból egyértelműen látszik, hogy a vállalatok a behajtásból befolyó összegeket nem feltétlenül a napi működésre, hanem sokkal inkább olyan gazdaságélénkítő tevékenységekre költik, mint a munkahelyteremtés, a tevékenységi körök bővítése vagy éppen a K+F. Az EOS számára elsődleges, hogy a kintlévőségeket úgy kezelje, hogy azok behajtása ne befolyásolja negatívan a partneri kapcsolatot az adós és az engedményező között” – mondta el Kraszna Tamás.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Kiberbűnözés – veszélyben az idősek

Az 50–79 éves magyarországi internetezők 97 százaléka napi rendszerességgel használja az internetet. Bár átlagosan mintegy két órát töltenek naponta az interneten, kevesen tartoznak a digitálisan felkészültek közé, ezért jobbára bizalmatlanok és kevésbé tudatosak –...

Elkészült a legbefolyásosabb magyar nők listája

Tizedik alkalommal tette közzé a Forbes a legbefolyásosabb magyar nők listáját. Az üzleti magazin idén is négy kategóriában rangsorolt: közélet, üzlet, média és kultúra, utóbbinak az élén debütált Karikó Katalin Nobel-díjas kutató. Új belépőként...

Nélkülözhetetlen mobilappok húsvétra

Közeleg a húsvét, a szórakozást pedig új szintre lehet emelni pár jópofa, játékos alkalmazásról, legyen szó a gyerkőcök foglalkoztatásáról vagy családi kikapcsolódásról. A HONOR pár olyan androidos alkalmazást szedett össze, amik remekül jönnek majd...

Az egész országban elérhető lesz a Telekom programja

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen...

Több mint 100 milliárd dollár a Binance kriptotőzsdéjén

Március első hetében 100 milliárd dollár fölé emelkedett azoknak a kripto-pénzeszközöknek az értéke, amelyeket a Binance kriptotőzsdéjén tartanak a platform felhasználói. A rekordmértékű tőkebeáramlással egyidőben nagyot nőtt a tőzsdén elérhető digitális eszközök hozama is....

A Toyotának végig igaza volt?

A Toyota vajon végig helyesen hitt a hibrid autókban? – ezzel a címmel jelent meg egy érdekes írás a Financial Times holnapján amely rámutat arra, hogy a piaci fejlemények afelé mutatnak, hogy helyes lehet...

Erre spórolnak a fiatalok

A fiatalok felének, 51 százalékának volt megtakarítása a múlt év végén, ez stagnálást, minimális csökkenést jelent a korábbi negyedévekhez képest - derül ki a K&H ifjúsági indexből. A fiatalok átlagosan 549 ezer forint megtakarítással...

Növelte szabadalmai számát Európában a Huawei

Tavaly ismét a Huawei nyújtotta be a legtöbb szabadalmi kérelmet az Európai Szabadalmi Hivatalhoz (EPO), 12 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A vállalat 5071 találmányt jegyeztetett be, és a harmadik egymást követő évben...

Külföldön terjeszkedett a magyar ételmentő startup

A magyar ételmentő startup márciustól már Romániában is harcba száll az ételpazarlás ellen, így tovább erősítve a régiós jelenlétét. A Munch jelenleg a román fővárosban, Bukarestben érhető el, de az idei tervek között szerepel...

Nagyon készülnek a húsvétra a kiskereskedők

Az ünnepi szezonok általában mindig erős időszakok a kiskereskedelemben, így a húsvét is. Ez az ünnep azért különösen fontos a kereskedőknek, mert a húsvéti forgalom elég megbízható előrejelzést ad egész évre – állítják az...
- Hirdetés -