30 milliárd forintos beruházás Szikszón

Harminc milliárd forint értékű beruházást hajt végre a Hell Energy Csoport Szikszón. A 320 új munkahelyet jelentő fejlesztéshez a kormány hétmilliárd forint támogatást biztosít.

 

A száz százalékban magyar vállalat a negyedik legnagyobb energiaital-márka a világpiacon, és egyes országokban piacvezető. Az új gyárban évente 1,2 milliárd alumíniumdobozt állítanak elő, ezzel a cég megnégyszerezi korábbi kapacitását – írja tudósításában az MTI.

 

A Hell Energy Csoport 2011 óta 21 milliárd forintot fektetett be Magyarországon, és tavaly 70 százalékkal nőtt az árbevétele, idén eddig pedig már 50 százalékkal.

 

A most bejelentett beruházással Magyarország első alumínium italdoboz-gyárát, egy 45 ezer négyzetméteres üzemet hoznak létre a hátrányos helyzetű borsodi térségben, Szikszón. A cég három év alatt piacvezető energiaital-gyártó lett Magyarországon, és komoly exportőr is, árbevétele jelentős része exportból származik.

  • Megosztom