CSR

 

Környezetvédelmi díjra pályáznak a hazai cégek

2012-01-24 13:05:00

Az idén hét magyar cég adta be nevezését az Európai Unió Üzleti díjak a környezetvédelemért elnevezésű pályázatra.

 

Az európai üzleti környezetvédelmi díjak kategóriáiban két pályázat készült el a menedzsmentkategóriában: a Magyar Telekom Nyrt. és a Skanska Magyarország pályázata. Három tartozik a termék kategóriába, a kábeleket és sodronyköteleket gyártó Fux Ipari Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt., a Miskolci Hőszolgáltató Kft. és a Pharmatéka Bt. Emellett két cég pályázott eljárás kategóriában, az E.ON Hungária és a Mars Magyarország Kisállateledel Gyártó Kft.

Magyarország tíz éve vesz részt az Európai Unió Üzleti díjak a környezetvédelemért pályázatán. A pályázók négy kategóriában indulhatnak: környezeti menedzsment, eljárás, termék, nemzetközi együttműködés a fenntartható fejlődésért.

Az EU szabályzata szerint az a cég vehet részt a megmérettetésen, amelyik a kategóriák egyikében országosan meghirdetett pályázaton már díjat nyert.

Az eddigi legnagyobb magyar sikert a Denso Magyarország Kft. érte el, amikor 2004-ben megnyerte a Management kategóriát. A kiemeltek közt 2006-ban a GE Lightning Zrt. szerepelt – írta az mti.hu.