Előfizetői tartalom
Marketing&Média 2010/14. szám
Universalis lépés
Elképzelhető, hogy előbb vagy utóbb az öt meghatározó kábelcsatorna egyike lesz Magyarországon a Universal Channel, amely mostantól fiatalosabb tartalommal jelentkezik – mondta lapunknak Laxmi Hariharan, a Universal Networks International kelet-közép-európai marketingigazgatója.
Derűs kilátások
Az év elején a szakemberek a válságról és a borús jövőről nyilatkoztak, az első hat hónap számait követően azonban úgy tűnik, elvonultak a viharfelhők a reklámpiac fölül.
Póni a köztéren
Az elmúlt hetekben nagy médiavisszhangot keltve vált szóbeszéd tárgyává a Magyar Közterületi Médiaszövetség elveszett póni kampánya. A kezdeményezéssel bebizonyítottuk, egyáltalán nem mindegy, mi van a plakáton – mondta lapunknak Ölveczky Tamás, a Mediator Group ügyfélkapcsolati igazgatója.
A tévésorozatok aranykora
Az újságírók a Pulitzer-díjról, a színészek és rendezők az Oscar-díjról, a tévéproducerek és sorozatsztárok az Emmy-díjról álmodoznak. Utóbbi rangja az elmúlt években jelentősen megnőtt.
Műsorgyári pénzek
A tévés műsorbeszállító cégek többségének tavaly csökkent a bevétele. Az interaktív érte el a legnagyobb forgalmat, a legmagasabb profitot pedig az IKO Production produkálta.
Geocenter
A Geoholding, a Szerencsejáték Zrt. leköszönt vezérigazgatója és MSZP-hez köthető személyek egy új médiacsoport kialakításán dolgoznak. Itt a válasz az Infocenter.hu jobboldalról való előretörésére.
Távozó vezér
Ezzel a pozícióval olyasmi is jár, amit az ember nem tud elképzelni, amíg nincs benne – utal a TV2 leköszönő vezetője arra, hogy utódjának fel kell készülnie a személyét érő támadásokra és a bulvársajtó kitüntetett figyelmére. Várdy Zoltánt akár médiabefektetőként is viszontláthatjuk.
Beárazott weboldalak
Inkognitótesztünkben arra kerestük a választ, hogy a webdizájncégek mennyiért vállalják egy honlap elkészítését. Volt, aki lebeszélt minket arról, hogy velük dolgozzunk.
Outlet online módra
Egyre több formában környékezik meg az akció- és márkakedvelő vásárlókat. Már három outlet üzleti modellre épülő online vásárlói klub is működik Magyarországon.
Áthangolódó zenepiac
Meglepően forróra sikerült az ősz eleje az internetes zenei piacon, a Sony és a Google is az iTunes hegemóniájának megtörésére készül. Itthon kevésbé biztató a helyzet, a fizetős modell nem vált be a netes zeneértékesítésben.
Állás
- Customer Insight Manager and Senior Customer Insight Manager
Telenor Magyarország Zrt. - Online Marketing Munkatárs
Blum Szoftver Mérnökség Kft. - In-store communication expert
Telenor Magyarország Zrt. - Értékesítési és marketing vezető munkatárs
Salesjob.hu - German speaking inside sales specialist
Genpact Hungary Kft. - Fogászati turizmus koordinátor
Medicover Zrt.
Archív magazinok
- Marketing&Média 2010/8.szám
- Marketing&Média 2010/11.szám
- Marketing&Média 2010/7.szám
- Marketing&Média 2010/6.szám
- Marketing&Média 2010/5.szám
- Marketing&Média 2010/4.szám
- Marketing&Média 2010/3.szám
- Marketing&Média 2010/12.szám
- Marketing&Média 2010/13. szám
- Marketing&Média 2010/14. szám
- Marketing&Média 2010/15.szám
- Marketing&Média 2010/16.szám
- Marketing&Média 2010/17.szám
- Marketing&Média 2010/18.szám
- Marketing&Média 2010/19.szám
- Marketing&Media 2010/20. szám
- Marketing&Média 2011/1. szám
- Marketing&Média 2011/2. szám
- Marketing&Média 2011/3. szám
- Marketing&Média 2011/4. szám
- Marketing&Media 2011/5. szám
- Marketing&Media 2011/6. szám
- Marketing&Media 2011/8. szám
- Marketing&Media 2011/8. szám
- Marketing & Media 2011/10. szám
- Marketing&Media 2011/11. szám
- Marketing&Media 2011/12. szám
- Marketing@Media XVI/13.
- Marketing&Media XVI/14
- Marketing&Media 2011/16. szám
- Marketing&Media XVI/16. szám
- Marketing&Media XVI/17. szám
Eseménynaptár
-
2012-02-28
09:30 E-volution '12 – Kontroll alatt -
2012-03-01
09:00 Utazás kiállítás -
2012-05-08
09:00 Media Hungary -
2012-05-24
09:00 A digitális marketing napja
Állás
- Customer Insight Manager and Senior Customer Insight Manager
Telenor Magyarország Zrt. - Online Marketing Munkatárs
Blum Szoftver Mérnökség Kft. - In-store communication expert
Telenor Magyarország Zrt. - Értékesítési és marketing vezető munkatárs
Salesjob.hu - German speaking inside sales specialist
Genpact Hungary Kft. - Fogászati turizmus koordinátor
Medicover Zrt.
Hirdetés