Előfizetői tartalom

Marketing & Media 2011/10. szám

Hazaival támadnak  

A Coollal és a Film+-szal szemben a fő fegyverünk a saját gyártás lehet – indokolja Farsang Péter, a Viasat Hungária első embere, hogy miért jelentkeznek ősszel is napi realityműsorral. A társaságnál az idén csökkenő reklámbevételekre számítanak és továbbra is angliai licenccel működtetik a csatornáikat.
 

Nemzetközi terepen  

Azon dolgozunk, hogy az arculatot egységesítsük, és tudatosítsuk az emberekben, hogy az Avon sokkal több, mint ami a vállalatról a köztudatban él – mondta Sebastian Bako, az Avon Duna csoport ügyvezető igazgatója. A cég életében kiemelten fontos a CSR, nemrég újabb mellrákellenes kampányt indítottak Magyarországon.
 

Jól fizető tévék  

Sok médiavállalatnál tavaly is folytatódtak az elbocsátások a leadott mérlegbeszámolók alapján. Ezekből kiderült az is, hogy a televízióknál lehet a legjobban keresni, némely lapkiadónál viszont meglepően alacsonyak a fizetések.
 

A nagy visszatérő  

A meglévő portfólió mellett az új műsorok indítására kell koncentrálni – véli Steve Varcoe. A TV2 kereskedelmi igazgatója nyerő mentalitást, kiszámítható és átlátható rendszert ígér a tévé­társaságnál, valamint némi bepillantást enged magánéletébe is.
 

A pangás éve  

Az RTL Klub tavaly 335 millió forintot bukott az árbevételéből, de még így is messze ők a piacvezetők a médiapiacon. A veszteséges TV2-t továbbra is a tulajdonos segíti, a Sanoma Media eredményét pedig elvitte az anyacég. A lapkiadók közül a legjobb évet a Ringier zárta.
 

Kiadós fejlesztések  

Fontosak a digitális területek, bár nem szabad túlbecsülni őket. A hagyományos nyomtatott média is tartogat még fejlődési lehetőséget a megkérdezett kiadói szakemberek szerint.
 

Sikeres összefogás  

Üdvözlik az új olvasottságmérést a Marketing&Media által megkérdezett szakemberek. Mint mondják: példaértékű az összefogás, amelynek eredményeként a kiadóknak sokkal erősebb ráhatása lett a módszertanra és az adatfelvétel minőségére, mint korábban.
 

Ugyanaz másképp  

Alapvetően hasonló módszertan alapján készül a Millward–TNS páros által most először publikált olvasottsági felmérés, mint a korábbi kutatás, azonban újításokkal is előálltak a kutatócégek.
 

Csapatszellem  

Hogyan működhet ma hatékonyan egy reklámügynökség, ami nem multi, de fiatal és cserébe szolgáltat. Erről kérdeztük Bíró Attilát, a Mediator Group ügy-vezető igazgatóját.
 

Robbanásra várva  

A hirdetők még csak most ismerkednek a világháló kínálta lehetőségekkel, véli Mohammad Gawdat, a Google regionális vezetője. Egy év fejlődés az internet világában tízévnyinek felel meg a televíziózásban a szakember szerint.
 
 
 1  2 »